A következő élő közvetítés része Újabb fideszes mandátum a határon túli szavazatok miatt, tuti a kétharmad

Szigetvári: Nem volt kereslet arra, amit mi kínáltunk

Szigetvári Viktor az ATV-ben beszélt arról, hogy ha az Együtt jobban politizált volna, több szavazatot kaptak volna, írja a hvg.hu. A párt teljes elnöksége már vasárnap éjjel lemondott, Szigetvári pedig azt mondta:

Az, amit mi kínáltunk, az, amit én politikusként, miniszterelnök-jelölti vitában őszintén elmondtam, arra nem volt kereslet, és ezt a felelősséget el kell vállalni.

Hozzátette:

Én ezt most nyilvánvalóan be kell, hogy fejezzem.Ezzel együtt van bennem egy olyan szomorúság, mert én nem egy ilyen Magyarországban hiszek. Abban bennem ezek után kevés lelkierő van, hogy még négy évig tekerjem ezt a bringát.

Szigetvári azt javasolja az Együttnek, ebben a formában ne folytassák.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik