Summa: keselyűk és kérdőjelek köröznek a Jobbik körül

Sok mindent elmond a mai napról az egész jobbikos eredményváró. Rengeteget kellett várni jobbikos politikusokra, nem jelent meg a párt vezetése, csak mutatóban 3 politikusuk, Vona Gábor is későn érkezett, majd elmondott egy keserédes beszédet. Egyfelől elégedett volt a párt fejlődésével, bár keserű szájízzel mondta ezt a hatalmas Fidesz-győzelem miatt. A Jobbik valóban alulteljesített, ahelyett, hogy a tervek szerint akár komplett Hevest elviszi, egy körzetecskét sikerült elvinni. Maga Vona is elbukott Gyöngyösön.

A néppártosodásról és a Jobbik vissza-nem-lépési hajlandóságáról ádáz viták jönnek majd a következő hetekben, hogy vajon jó stratégia volt-e mindez. Az is kérdéses, megingathatja-e a pártelnök pozícióját a történet, Vona ugye lemondott, de újra fog indulni várhatóan a pozícióért. A Jobbikot a Fidesz várhatóan továbbra is ütni fogja, ahol éri, most kiderül, le tudják-e úgy szalámizni a pártot, mint anno a kisgazdákat vagy az MDF-et. Az azonban az irrealitás csúcsa, hogy Vona egy ciklus közben elbukó Orbán-kabinetről álmodozott.

Jobbikosan szólva álmodjanak önök is szebb jövőről, na meg kevesebb gyűlölködésről és társadalmi megbékélésről, mert az nagyon kéne a fogcsikorgatva migránsozó nemzetnek. Viszlát!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.