Belföld

Meghalt Cserje Zsuzsa színésznő

72 éves volt.

Vasárnap 72 éves korában meghalt Cserje Zsuzsa színésznő, színházi kritikus, dramaturg, rendező – írja a Színház.org.

1945. november 9-én született Budapesten, Frank Zsuzsa néven. 1968-ban kezdte színházi pályáját a Nemzeti Színház stúdiósaként, majd a Kecskeméti Katona József Színház színésznője lett. 1970-72 között a Néphadsereg Művészegyüttes, majd az Irodalmi Színpad előadóművésze.

Tíz évig volt színikritikus a Színház folyóiratnál, majd a Debreceni Csokonai Színház, illetve a Népszínház dramaturgja. 1994 óta rendezett is, először Willy Russel Shirley Valentine című monodrámáját Békéscsabán.

A Terényi Színházi Napok, az Andocsi Művészeti Napok, valamint a dunabogdányi Négyszínvirág gyermek-összművészeti fesztivál alapítója. Pécsi Sándorról életrajzi könyvet írt.

A színészi pályán lányai, Szandtner Anna és Szamosi Zsófia is követték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik