Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a hivatalos urnazáráskor gyorsjelentést adott.
Megmozdult az ország, rendkívül magas volt az arány.
Hozzátette, hogy mivel a 19 órás sem lesz végleges adat és még nagyon sokan várnak, még nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni.
Az emberek bele akarnak szólni a saját sorsuk irányításába, ezt a DK üdvözli
mondta Gréczy.
Ugyanakkor számos aggasztó jel is volt, például többször lefagyott a valasztas.hu.
Ez nem tesz jót a választás átláthatóságának. (…) Azt gondoljuk, hogy a magyar kormány nem készült fel eléggé a szavazás lebonyolítására.
Megjegyezte, hogy több hír is szólt arról, hogy rendőrkonvojok tartanak Budapest felé és sok rendőrautó áll a rakpartokon – ez ugyanúgy aggodalomra ad okot.
Ami ma történt, az a demokrácia szempontjából nagyon fontos, mondta Gréczy. A várható eredményekről pedig annyit mondott
A DK nagyon bízik abban, hogy megtörténik a kormányváltás.
A pártja számára az a legrosszabb, ha elmarad a kormányváltás és így is erős frakciója lesz. A legjobb pedig, ha a dk-nak erős frakciója lesz és megtörténik a kormányváltás is. Mivel a magas szavazati arány nem teszi lehetővé a jósolgatást, Gréczy nem akart konkrét számokról beszélni. Az azonban kiderült, hogy rendkívül optimista és bizakodó a hangulat a pártvezetésben.