Belföld

Strómanozva jelentették fel Hadházyt, pedig az anyja nem licitált

A Földalap szerint Hadházyék egy külföldi zöldbárónak akartak állami földeket átjátszani, Hadházy szerint az nem úgy volt ám.

Jó nagy botrányt igyekszik kerekíteni Hadházy Ákos talán létező, talán nem létező ügyében a kormányzó Fidesz, a dolog pedig szintet lépett. A Nemzeti Földalap a Földművelésügyi Minisztérium szerint feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen termőföld tulajdonjogának megszerzésére irányuló jogszabályi rendelkezések kijátszásának gyanúja miatt. A tárca azzal próbálja támadni az LMP politikusát, hogy

egy külföldi származású zöldbáró strómanhálózatán keresztül, a földtörvényt kijátszva akart állami termőföldet vásárolni.

Homályosan annyit írnak, hogy felvetődött valamiféle kapcsolat Hadházy és családjának érdekeltségei, valamint egy agrárnagyüzem tulajdonosának érdekeltségei között. Egy földalapi vizsgálat szerint Hadházy anyja és a céghez köthető személyek is egy alszámláról utaltak pénzt az után, hogy földet vettek a Földalaptól. Az így megszerezni kívánt földek értéke meghaladja a 800 millió forintot. Szerintük tehát ugyanaz a személy akarta a földeket megszerezni.

Feljelentette Hadházyt a Fidesz
A gyanús földügyei miatt.

Anyu nem licitált

Hadházy még a feljelentés előtt, kedden reagált a Facebook-oldalán a kormánymédiában megjelenő, kapcsolódó hírekre. Azt írta, koncepciós eljárás zajlik ellene, és sem az anyja, sem más családtagja nem vett egy négyzetméter állami tulajdonú földet sem. Anyja nem licitált, a kauciót ugyan letette, de ezt visszakapta emiatt. A licit elmaradását így indokolta:

Az állami földek jó része egyébként fideszes nagyurakhoz került, kisebb része valódi gazdákhoz. Mindkét csoport esetén igaz volt: a sokszor százmilliós nagyságrendű vásárlásokat az állam 20 éves, támogatott hitellel segítette. Kertészmérnök, talajvédelmi szakmérnök édesanyàm etikátlannak tartotta volna, hogy ebbe a bomba üzletbe úgy menjen bele, hogy a megvásárolni kívánt földre helyi jelentkező is van (ezek környékbeli falvakban voltak). Ezért az ügyvédjét arra utasította,hogy csak akkor licitàljon, ha nincs helyi jelentkező. Így végül egyetlen liciten sem vett részt.

A történet szerinte egy éve végigment a kormánysajtón, ami miatt perelnek is, sőt a Magyar Idők elleni pert már meg is nyerték.

Amikor elkezdtem a kormány által szervezett, elképesztő méretű bűnszervezett részletes adatokkal dokumentált…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2018. április 3.

(Kiemelt kép: MTI / Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik