Belföld

Fake news: Putyin zsoldosai már a magyar agyakban

A magyar választást az oroszok hamis hírekkel igyekeznek befolyásolni.

A Független Hírügynökségnek egy információbiztonsággal foglalkozó szakember azt mondta, 200-250 olyan hírportál van, amely olyan álhírekre szakosodott, mint amilyenekkel a magyar kormány is riogatja a választókat.  Frész Ferenc szerint az oroszoknak – az amerikaival ellentétben – a magyar választási rendszert értelmetlen lenne feltörni, mert a voksolás papíralapú, csak az eredményeket közlik elektronikusan.

Az Egyesült Államokban a választók kétharmada a Facebookról tájékozódik, azon keresztül választás közben is tudták befolyásolni a szavazókat. A magyarok viszont – elsősorban a vidéken élők – döntően a nyomtatott sajtóból, az állami tévéből és rádióból, nem a közösségi médiából tájékozódnak.

A Mediaworks budapesti központja a bezárt Népszabadság épületében. Fotó: Szalay Dániel
500 kommentet töröltek Mészáros megyei lapjainál
Az olvasók unják a propagandacikkeket.

Külföldről a magyar választásba elsősorban úgy lehet beavatkozni, hogy a kampányban versengő pártok politikai üzeneteit felerősítik.

A Fidesz által leggyakrabban használt kulcsszavakat („migráns”, „stop- Soros”, „ENSZ”, „Brüsszel”) az orosz kézben lévő portálok vég nélkül szajkózzák, „rájátszanak” a kormányzat üzeneteire.

Ezen túlmenően az orosz internetes oldalak kreálnak is olyan híreket, a legtöbbször hazugságokat, rémhíreket, amelyek alátámasztják a magyar kormány idegenellenes felfogását.

Ezek a hírek aztán bekerülnek a hazai médiába, eleinte olyan színvonaltalan oldalakon keresztül, mint a 888 vagy a Lokál. De nem egy alkalommal az ellenzéki sajtó is közölte már az oroszok által kitalált álhírt, s végső soron ez felerősíti a kormányzati kommunikációt.

Néhány jól megfogalmazott rémhír rettegésben tarthat egy társadalmat. 

Ez veszélyes és szándékos befolyásolás, de mire bebizonyosodik, hogy a hír hazugság, már célt ért,

a félelmet már nem lehet kitörölni az emberek agyából.

Már a demokráciát is féltjük az álhírektől
De a többség úgy véli, ő maga ki tudja szűrni a dezinformációt.

 

A kormányzat érdekeinek megfelelő orosz álhírek többsége eljut az állami médiába és a magyar oligarchák televízióiba, rádióiba, lapjaiba, amelyek azokat hitelesítik. Olvasóiknak, nézőiknek eszükbe sem jut, hogy azokat a putyini propagandagépezet azért gyártotta le, mert Moszkvának érdeke az Orbán-kormány hivatalban tartása.

Oroszország éppen háborút vív a fejünk felett
Attól, hogy a kormány úgy tesz, mintha mi sem történne, Oroszország információs háborút hirdetett, kérdés, hogy a Putyin-rezsim vagy a Nyugat képes-e győzni végül.

A hírhamisítás nálunk gátlástalan és folyamatos, s miután a jelenlegi kormány kommunikációja tartalmilag is hasonló, ezen álhírek kiszűrése szinte lehetetlen.

A szakember szerint az utóbbi hetek kormányzati korrupciót leleplező hírei mögött külföldi titkosszolgálatok is állhattak, de ez nem fake news kategória, csak előveszik azokat az információkat, amelyekről eddig nem beszéltek. Az elmúlt nyolc évben felhalmozódott korrupciós bűncselekményekről szóló ismereteikkel próbálják befolyásolni a választásokat.

Tiborcz István, Mészáros Lőrinc hihetetlen milliárdja, Kósa Lajos esete a csengeri asszonnyal a sok korrupciós botrány miatt azonban viszonylagos marad, a hírfogyasztók már fásultak, az emberek inkább a rémhírt hiszik el, mert azt a kormánykommunikáció alátámasztja.

Ezzel szemben Kósa 1300 milliárdos ügye felfoghatatlanul sok. Valószínű erre mondta Piszkos Fred, amikor egy nagyobb összegről volt szó, hogy mondjon inkább 20 dollárt, mert annyit már láttam.

A nyugati nagyhatalmak éppen azért próbálják befolyásolni a magyar belpolitikát, mert szerintük a kormány oroszbarát külpolitikát folytat, a NATO és az EU tagjaként is orosz érdekeket szolgál.

Orbán a legjobb eszköz Putyinnak a káoszteremtéshez
Nem véletlen, hogy az orosz elnök ilyen gyakori vendég lett hazánkban, de hiába várja a magyar kormány tárt karokkal, Putyin csak használja Magyarországot.

Közben az ellenzék és a kormány is saját nézeteit szajkózza, nincs objektív kapaszkodó, az, hogy a kormány évek óta gazdasági migránsokkal riogat, miközben csak pénzért betelepítettek vannak, nem számít a Fidesz híveinek.

Ma minden kocsmában a migránsok ügye van napirenden, ezen vesznek össze az emberek, közben a kórházak működésképtelensége, illetve a rossz iskolarendszer szóba sem kerül.

Kampány idején az amerikai nép is külső ellenséget választ, a belpolitikai kérdéseket igyekeznek elkerülni. Ez történik nálunk is, olyan mértékű már az őrület a migránsozás, sorosozás, egyebek miatt, hogy lassan semmi mással nem foglalkozik az ország, a tények nem befolyásolják a választókat.

Putyin jövőre is Orbánt akarja
Magyarország függősége Moszkvától már a posztszovjet térség államait jellemző szintre nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik