Belföld

Károsultat nyugtatgatott a bíróságon a Quaestor-vezér

„Az első perctől azért harcolok, hogy mindenki visszakapja a jogos befektetéseit" -  ezekkel a szavakkal nyugtatta a volt Quaestor vezér, T. Csaba a bírósági folyosón az egyik károsultat a mai tárgyalás szünetében. A csőd után közel százmilliárdos cégvagyon tűnt el. Több tízezer kisember pedig azóta is fut a pénze után.

Kedden tanú-meghallgatással folytatódott a Fővárosi Főügyészségen az évtized legnagyobb kaliberű büntetőügye, a Quaestor-per.  T. Cs.-t és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztással, és más bűncselekményekkel vádolják. A mai tárgyaláson a harmadrendű vádlott kérdéseket tehetett fel T. Ibolyának, aki a Quaestor Értékpapír háttérirodáját (Back Office) irányította. A tanú többek közt a brókercég egyik legfontosabb döntéshozójával, K. Ferenccel levő belső levelezésekről, és különböző utalásokról beszélt. De a vallomásából fény derült arra is, hogy egyes vezetők miként próbáltak kibújni a felelősség alól:

Több forrásból hallottam, hogy volt olyan, hogy egyrészt Ferire akarták rátolni az egészet, illetve volt egy olyan variáció is, hogy majd ha az O. Attila elhagyja az országot – mint ahogy tette korábban is – akkor majd rá is lehet tolni ezeket a dolgokat. De elsősorban Feri lett volna az, akire majd rátolják.

A mai tárgyaláson jelen volt a házi őrizetben lévő volt Quaestor vezér is. T. Csaba nem igazán volt elragadtatva a hallottaktól. Legalábbis erre utal, hogy Ibolya több válasza után is értetlenül csóválta a fejét. A tárgyalás szünetében sikerült pár szót váltanunk T. Csabával a folyosón. Faggattuk a botrányról, és arról is, hogy mi az, amit a történtek után esetleg másképp csinálna.

Semmit nem szeretnék mondani, köszönöm szépen. Tehát én nem járulok, hozzá, hogy a nevemet megemlítse, és nem szeretnék sem nyilatkozni, sem pedig semmilyen észrevételt tenni

– közölte szűkszavúan.

Itt az újabb Quaestor-botrány
Ezúttal amiatt áll a bál, hogy meg lehetett-e volna menteni az ügyfeleket. 

Ha velünk nem is akart beszélni, az egyik hallgatóként jelen lévő károsulttal azért szóba állt. Azzal nyugtatta, hogy az első perctől kezdve azért harcol, hogy mindenki visszakapja a jogos befektetéseit.

A károsult kérésünkre elmesélte, hogy miről beszélgetett még T. Csabával.

Ő lényegében azt akarja bizonyítani, hogy nem bűnösök. Azt kérdezte, hogy olvastam-e a Magyar Nemzet legutóbbi cikkét. Mondtam, hogy még csak online formában. Azt mondta, őket igazolja például, hogy mi kártalaníthatók lettünk volna. Egyébként nekem is az a véleményem, hogy a vagyon szétfolyik. Azzal kellett volna kezdeni ugyanis az egészet, hogy felmérik a vagyontárgyakat. Például a Duna City-vel kapcsolatban megnézik, hogy a környező területek milyen összegben keltek el. De ugyanez igaz a többi vagyontárgyra is. Az lett volna az érdekünk, hogy tudjuk, mi az a vagyon. És esetleg mi az a per alá vett csalás, amit elkövettek.

A károsulton jól látszott, hogy a T. Csabával  beszélgetés sem győzte meg arról, hogy visszakapja majd az elbukott pénzét.

Hogy mindent meg tesz az azért erős, de úgy érzem, hogy vannak közös érdekeink. Ilyen például, hogy a vagyon tárgyak a valódi értéken lettek volna a kezdet kezdetétől felmérve, és zár alá véve. Úgy érzem, hogy így csak kárba vész a vagyon.

Mint arról korábban beszámoltunk a jegybank 2015. március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki a céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hruria Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forint fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.

A Magyar Nemzeti Bank 2015. április 17-én visszavonta a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását. A Quaestor-ügyben nyomozás indult. A Fővárosi Főügyészség a cégcsoport tulajdonosát és vezetőjét, T. Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik