Bayer Zsolt az Echo Tv Sajtóklub című műsorában jelentette be, hogy szakít az evangélikus egyházzal. Előzőleg visszaidézte, az állami rádió evangélikus istentiszteletén a harkai lelkész Húsvét kapcsán arra figyelmeztetett, ne higgyen senki a rasszista gyűlöletkeltésnek, ne hagyják, hogy mások döntsenek helyettük a választáson. A Fidesz-alapító publicista szerint
egy hülye pap, egy gazember pap szavaival nem lehet azonosítani egy egész egyházat, (…) csak az a baj, hogy evangélikusként én hosszú évek óta figyelem a saját egyházamat.
A skandináv evangélikusok működése mellett az sem tetszik neki, hogy idehaza Fabinyi Tamás püspök és az olyan lelkészek, mint Mesterházy Balázs nyíltan megtagadnak mindent, ami neki fontos. Hosszú vívódás után ezért úgy döntött,
Ez az egyház nekem nem egyházam többé.
Ezt követően elmondta, mennyire fájó neki ez, hiszen Európa szinte mindent Luther Márton ágostai szerzetesnek és a reformációnak köszönhet.
Bayer bejelentette, őt mindig is a katolicizmus vonzotta, ezért katolizálni fog, bár fenntartásai Ferenc pápa miatt vannak, messze menőkig ellenzi a katolikus egyház fejének jelenlegi tevékenységét, működését.
Bayer Zsolt érdekesnek nevezte, hogy ilyen vészterhes időkben egy argentin migráns lett a pápa, majd Bencsik Andrással egyetértve közölte, ő továbbra is Benedeket tekinti pápájának, szerinte barátai, a falusi plébánosok egészen mást gondolnak, mint Ferenc pápa, számára pedig ez a lényeg.