Belföld

Betört három tanyába, az egyiket felgyújtotta

A büntetett előéletű vádlott jelenleg szabadlábon védekezik.

Közveszély okozása és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a 22 éves férfi ellen, aki tavaly júliusban, Tiszakécskén három tanyából lopott, az egyiket pedig felgyújtotta, hogy leplezze tettét.

Ittas állapotban betörte az egyik tanya bejárati ajtaját, majd magához vett öt kést és egy napszemüveget, összesen 2.400 forint értékben. A melléképületet is feltörte, de onnan nem vitt el semmit.

Távozásakor az udvaron elejtette iratait, és a lopott napszemüveget. Később a rendőrök a lopott késeket lefoglalták, így a lopással okozott kár megtérült.

A vádlott távozása előtt a betörés nyomait el akarta tüntetni, felgyújtotta az  szobában az ágyat. A tűz átterjedt a bútorokra, a forróság és a füst a falakat és a berendezési tárgyakat is károsította. A szomszédok vették észre a füstöt, riasztották a tűzoltókat, akik eloltották a tüzet.

Ha nem észlelték volna időben a lángokat, a teljes tanya leéghetett volna, az épületben lévő gázpalack is felrobbanhatott volna, ami veszélyeztette volna a szomszédos tanyákat is.

Emberélet ugyan nem került veszélybe, de a szándékos tűzgyújtás a tulajdonosnak több mint 760 ezer forint kárt okozott. A sértett kérte a kár megtérítését.

A vádlott két másik tiszakécskei tanyából is lopott. Az egyik tanyában rokonai laktak, ahol szívességből ő is tartózkodott. Innen horgászbotokat és orsókat vitt el, 42 ezer forint értékben, amelyeket egy ismeretlen személynek eladott. A kár nem térült meg. A harmadik tanyáról egy 30 ezer forint értékű kerékpárt vitt el. Ezt a rendőrök lefoglalták, így a kár megtérült.

A büntetett előéletű vádlott jelenleg szabadlábon védekezik. 

Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta ellene. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik