Belföld

Működésképtelenné rongálták Szijjártóék a magyar külügyet

A baltás gyilkos, a bérfeszültségek, az apparátus csereberéje, a titkosszolgálatok leskelődése mind csak romboltak.

Külügyi forrásokkal ült le beszélgetni a Magyar Nemzet abban a témában, hogyan szedte ízekre a magyar külügyet és diplomáciát Orbán Viktor örökké különutas politikája, hogyan feszítik szét a belső klikkek a külügyi tárcát, miként stabil mégis Szijjártó Péter miniszter helyzete.

A források szerint az önálló külpolitika már nem létezik, az csak a belpolitikai célokat szolgálja ki, ennek megfelelően érdemnek számít az, hogy tragikus a nemzetközi kapcsolataink állapota. Az apparátus kétharmadát leépítették, a felszabaduló helyekre pedig kapcsolati, nem szakmai alapon kerültek be emberek.

Minden a baltással kezdődött

Az első gyomrost a külügy az azeri baltás gyilkos, Ramil Szafarov kiadásával kapta. A lépéssel Martonyi János akkori miniszter nem értett egyet, ezért 2014 nyarán Navracsics Tibor váltotta őt. Ő mintegy 200 új embert vitt magával, de hamar elment uniós biztosnak. A helyére jött Szijjártó fokozta a leépítéseket, hivatalosan 107 embert rúgtak ki, a sajtó 220-ról írt. Ekkor került Szijjártó több fidelitasos harcostársa pozícióba.

A családi és üzleti kapcsolatok mellett a kormánymédia képviselői is pozíciókat kaptak. Heltai Péter utazó nagykövet lett közmédiás múlttal, Szöllősi György Nemzeti Sport-főszerkesztő a Puskás-ügyek nagykövete, de ide illik Csiszár Jenő olaszországi konzuli kinevezése is. Oszama Naffa testvére, Zaid hiába bukott meg a nemzetbiztonsági átvilágításon, emírségekbeli nagykövet lehetett, míg Schmitt Pál lánya, Petra miami konzul lesz.

Pénz, kémek, változás

Komoly bérfeszültség is keletkezett a minisztériumban. Ugyanis ugyanazért a munkáért lényegesen többet kerestek a külképviseleteken dolgozók, mint a Bem rakparton robotolók. Emiatt mindenki külszolgálatra akar menni, ennek megfelelően egymást tapossák, lehetetlenítik, sározzák az alkalmazottak.

Feszültségforrás még, hogy a titkosszolgálatok is figyelik az apparátust. Volt, akit azért nem vettek külszolgálatba, mert egy Facebook-posztban az ország rossz hírét keltette. Az áprilisi választások után pedig nem biztos az sem, hogy Szijjártó marad a tárca élén, sőt lehet, hogy a külgazdaságot kiveszik a minisztériumból. A lap forrása erre annyita mondott:

Bárki is nyeri a választást, az emberek újabb mészárlásra készülnek.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik