Belföld

A Külügyminisztérium támogatásával épülne klinika az egyik legszegényebb afrikai országban

Egy magyar alapítvány klinikát építene az egyik legszegényebb afrikai ország, a Kongói DK fővárosában. A 15 éve működő Afrikáért Alapítvány eddig is aktív volt Kinshasában, egy általános és középiskolát üzemeltet a város egyik nyomornegyedében, amelybe évente 600-700 gyerek jár. Az iskola szomszédságában egy árvaházat is működtet az alapítvány.

Az alapítványt a Kongóból származó France Mutombo alapította, aki egy magyar főiskolán tanult teológiát, és azóta itt él. Szerdai sajtótájékoztatóján Mutombo azt mondta, hogy az egészségügyi központ a becslésük szerint összesen 75 millió forintba kerülne, és egy-két éven belül valósulhat meg. Terveik szerint pedig öt éven belül tovább bővíthetik a központot (amire további 140 millió forintra lenne szükség), és egy nagy klinika épülhet meg Kinshasában.

Mutombo azt mondta, hogy jelenleg nincs forrásuk a fejlesztéshez, de hónapok óta dolgoznak a terveken, és reményei szerint egy hazai és nemzetközi adománygyűjtő kampány során elő tudják teremteni a szükséges összeget. Szerinte ha sikerül ötezer támogatót találniuk, aki 15 ezer forinttal támogatná a projektet, akkor megvalósulhat a központ építése. Azért bízik abban, hogy összejön a pénz, mert hasonló módon építették meg az iskolájukat és az árvaházukat.

A klinika vezetője és az adománygyűjtés kulcsszereplője Tshava Tona Guellord lenne, aki árvaként végezte el az alapítvány kinshasai iskoláját, majd orvosi diplomát szervezett a Kongói DK-ban. Az alapítvány szerint azért lenne szükség a klinika megépítésére, mert a Kongói DK-ban az emberek csupán 20 százaléka jut rendszeres egészségügyi alapellátáshoz, és a szolgáltatások színvonala nagyon alacsony.

A sajtótájékoztatón felszólalt Suha György, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium külügyi biztosa, aki azt mondta, hogy a KKM messzemenően támogatja az Afrikáért Alapítványt, „rettenetesen lényeges” az ő szempontjukból, mert politikai céljaikat tartalommal tudja megtölteni. Suha azt mondta, a KKM minden lehetséges segítséget megad a klinika felépítéséhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik