HIRDETÉS
Belföld

Elnapolták újfent Lagzi Lajcsi tárgyalását

Újfent elnapolták a Lagzi Lajcsi közműlopási ügyében tartott tárgyalást. A per szerdán folytatódott volna a Budaörsi Járásbíróságon, de néhány perccel később mindenkit hazaküldtek. Hasonló „sorsra jutott” a tavaly nyárra illetve a decemberre kitűzött időpont is.

Első alkalommal a negyedrendű és a másodrendű vádlott távolmaradása miatt kellett elhalasztani a pert. Utóbbi –  a trombitás felesége – a betegsége miatt, erről orvosi igazolást nyújtott be. Másodszor pedig a bíróság kért időt, mondván, a nagy terjedelmű, bűnjelként lefoglalt iratról a másolat készítése hosszabb időt vesz igénybe.

Ezúttal a védelem kért halasztást arra hivatkozva, hogy későn kapták meg a 41 ezer oldalnyi iratanyagot és nem volt idejük felkészülni. A per várhatóan május végén folytatódik. A zenész kifelé menet a tárgyalóteremből – ahogy korábban is – ártatlanságát hangoztatta.

Galambos Lajos 2015 szeptemberében került előzetes letartóztatásba, ahonnan négy hónappal később engedték ki. Vádat tavaly januárban emeltek.

Kiszabadult Lagzi Lajcsi
Kiderült, hogy nem temetett el női holttesteket a kertben.
0 seconds of 5 minutes, 22 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
05:22
05:22
 

Az ügyészség szerint Lagzi Lajcsi 1993 és 1999 között egyedül, majd 2000-től a másodrendű vádlottal, felségével szabálytalanul áramot, vizet és gázt vételezett mocsai ingatlanaiban, illegális bekötések segítségével.

(Kiemelt fotó: 24.hu/Berecz Valter)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik