Belföld

Nógrádi György szerint Orbán egy vátesz

Ő is sötét jövőt jósol a svéd példa alapján. Szerinte ott katasztrófát okozott a migráció.

 

A Magyar Hírlapnak Nógrádi György azt mondta, a következő svédországi választás fő kérdése a nemzetbiztonság lesz. Most éppen Stockholmban van,  azt tanulmányozza, Európa talán legerősebb államában milyen katasztrófát okozott a migráció.

Arra a kérdésre, miként értékeli nemzetbiztonsági szempontból Orbán Viktor március 15-i beszédét, azt válaszolta, okulnunk kell a svéd példából.

A magyar miniszterelnök Európában elsőként kapcsolt, milyen jövő vár arra az országra, amely teret enged a tömeges bevándorlásnak. Az idő őt igazolta.

Szerinte tavaly Svédországban háromszáz fegyveres konfliktus történt a bevándorlók egyes csoportjai között, a bevándorlók által svédek sérelmére elkövetett bűncselekményeket pedig még a közösségi médiában sem szabad megpanaszolni, mert a migrációt támogató NGO-k feljelentéssel fenyegetik a magukat ilyen „rasszista cselekményekre ragadó” polgárokat.

Nógrádi a veszélyes jövőt vázolva kitért arra is, hogy a nagyvárosok kisboltjai tömegesen zárnak be, a bevándorlók többsége integrálódni képtelen, csak  feketemunkára hajlandó, mert így segélyt is kap. Az iskolákban, ahova tömegesen járnak muzulmán gyerekek, az oktatás színvonala lezüllött.

A szülőknél már megbukott a kormány
Újabb lesújtó bizonyítványt kapott az oktatáspolitika. 

A szakértő a migrációval magyarázta a nyugdíjkorhatár emelését hatvanötről hatvanhét évre, illetve azt is, hogy Malmőben, ahol a kertvárosi részeken ismeretlen volt a kerítés, most mindenki azt épít, mert megállíthatatlanul terjed a bűnözés.

A kerítés nagyon bejött Orbánnak
Tízből nyolc magyar támogatja a határkerítést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik