Belföld

Vizsgálják, ölt-e még a rákóczifalvai sorozatgyilkos

„Egy biztos, ahogyan a 2017. decemberit sem, úgy az összes környékbeli furcsa halálesetet, eltűnést sem felejtettük el. Természetesen az összes olyat, ahol a bűncselekmény gyanúja felmerült, a rendőrség vizsgálja” – nyilatkozta egy, a rákóczifalvai gyilkosságok ügyében eljáró nyomozó a Zsaru magazinnak. A lap szerint az elfogott fiatal azt mondta, vita előzte meg a végzetes támadásokat, magyarán erőszakkal kezelte a konfliktusokat.

A motiváció egyelőre mégsem tisztázott, így vizsgálják, mi lehet a magyarázata, hogy mindhárom áldozat idős volt, fizikailag gyenge és befolyásolható, valamint mindannyian hasonló életszínvonalon éltek.

Sorozatgyilkos ölt Rákóczifalván - megszólalt a rendőrség
A harmadik - és lényegében az első - esetet mostanáig közigazgatási eljárásban vizsgálták, korábban ugyanis úgy tűnt, a férfi baleset áldozata lett.

A gyanúsított azt mondta, megbánta, amit tett, mindhárom gyilkosságot, ugyanakkor végig higgadtan, érzelmektől mentesen beszélt a történtekről.

A cikkből kiderül az is, véletlen egybeesés csak, hogy az elsőként megölt, de a támadóval utolsóként összefüggésbe hozott áldozat a padlásfeljáró közelében halt meg, ráadásul olyan sérülések borították, mintha leesett volna a magasból, a tettes nem próbálta balesetnek beállítani a történteket.Ahogy arról beszámoltunk, a huszonéves fiatal, februárban vert halálra két, egymás szomszédságában lakó embert Rákóczifalván. A Szolnoki Törvényszék korábbi – február 26-i – tájékoztatásából kiderült, hogy a támadót már nem halált okozó testi sértés, hanem aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

<iframe src=”https://www.youtube.com/embed/sAPl-XhHKks” width=”560″ height=”315″ frameborder=”0″ allowfullscreen=”allowfullscreen”></iframe>

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik