Belföld

Sorozatgyilkos ölt Rákóczifalván – megszólalt a rendőrség

Mindhárom gyilkosságot beismerte az a rákóczifalvai fiatal, akit februárban fogtak el a rendőrök. A Blikk írt arról szerdán, hogy újabb haláleset kapcsán merült fel a gyanúsított neve.

A rendőrség ezzel kapcsolatban délelőtt arról tájékoztatott, hogy a harmadik esetet mostanáig közigazgatási eljárásban vizsgálták, az akkor beszerzett adatok, információk és orvosszakértői vélemények ugyanis nem támasztották alá, hogy bűncselekmény történt. Az idős férfi holttestére még szenteste találtak rá otthonában.

A tapasztalt megyei nyomozók a februári emberöléseket követően a karácsony előtti, gyanús halálesettel is összefüggésbe hozták a 25 éves férfit. A rendőrök jól felépített kihallgatási taktikájának köszönhetően T. Tamás 2018. március 5-én, folytatólagos kihallgatásán elismerte a harmadik, Rákóczifalván elkövetett emberölést is.

– írják.

Ahogy arról beszámoltunk, a huszonéves fiatal, februárban vert halálra két, egymás szomszédságában lakó embert Rákóczifalván. A Szolnoki Törvényszék korábbi – február 26-i – tájékoztatásából kiderült, hogy a támadót már nem halált okozó testi sértés, hanem aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

Ajánlott videó mutasd mind

Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról

Még ha csak vaklárma is a magyarországi koronavírus-járvány, akkor is rengeteg haszna van a védekezésnek, állítja Mérő László matematikus, pszichológus. A professzor lapunknak arról is beszélt, hogy Orbán szélkakas, és 2022-ben megbukik, de szó volt a távozó indexesek előtt álló lehetőségekről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.