Belföld

Matolcsy és felesége 72 négyzetméteren húzzák meg magukat

Matolcsy György jegybankelnök az RTL Klubnak elismerte, hogy feleségével, Matolcsy Zitával együtt valóban használják azt a luxusvillát, amelyről a 24.hu derítette ki, hogy a 430 millió forintért kínált rezidenciát Matolcsy fiának cége vette meg, amihez pedig Matolcsy unokatestvérének a bankja adott 280 millió forint hitelt.

De azt állította a jegybankelnök, hogy nem a teljes, nettó 470 négyzetméter lakóterületű (plusz 100 négyzetméter garázs) házat használják, hanem csak egy részét, 72 négyzetmétert.

Érdekes lehet ez alapján, mert a háromszintes villát úgy hirdette az eladója, hogy

a szülői lakosztály nagyobb mint más család egész lakása,

ráadásul csak a nappali 40-50 négyzetméter lehet.

Matolcsy azt is állította a tévécsatornának, igyekezve élét venni az ügynek, hogy csak alkalomszerűen veszik igénybe az ingatlant, akkor, amikor Budapesten tartózkodnak.

Tehát ebből az a magától értetődő dolog következik, hogy amikor a fővárosban vannak, akkor ott laknak, amikor pedig külföldön vagy vidéken vannak, akkor nem azt a házat használják.

Azt nem árulta el, mennyi bérleti díjat fizet fia cégének.

Kiemelt képünkön a szóban forgó luxusvilla Budapest, II. kerület, Páfránykert utca 19/B. alatt. Fotó: Németh Dániel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik