Belföld

Előzetes letartóztatásba került Habony volt ügyvédje

Szerdán előzetes letartóztatásba került Busch Béla, az ELTE jogi karának korábbi tanszékvezetője, egykori bíró és Habony Árpád volt ügyvédje – írja a Magyar Nemzet.

Buscht Oszter Sándor színésszel együtt vádolják azzal, hogy egy adócsalással vádolt vállalkozótól tízmilliókat csaltak ki azzal a hamis ígérettel, hogy segítenek neki megúszni a szabadságvesztést és az előzetes letartóztatást. 

Amint arról korábban beszámoltunk, Busch februárban házi őrizetbe került. A HVG akkor arról írt, hogy az ügyvédnek van egy másik büntetőügye is, amely miatt már egy éve felfüggesztették a kamarai tagságát – 10 millió forint ügyvédi letéttel nem tudott elszámolni. Emellett sikkasztással és csalással is gyanúsítják, a gyanú szerint a jogász 530 millió forintos kárt okozott, amiből 36 millió forintot már megtérített. Az ügyvéd a bíróságon nem ismerte el a bűnösségét.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik