Belföld

Bakanccsal rúgták, haját tépték társai a hatvani diáklánynak

Bakanccsal rúgták, haját tépték egy hatvani diáklánynak Heves megyében. Két tinit állítanak bíróság elé hamarosan harmadik, felnőttkorú társukkal együtt. Az ügyben most emeltek vádat.

Eszerint az egyik hatvani iskolában tanuló 16 éves lány és 17 éves cinkosa egy korábbi nézeteltérés miatt döntött úgy, hogy az intézmény előtt, a nyílt utcán vesznek elégtételt, a többi tanuló szeme láttára.

A hetedik óra után estek neki haragosuknak, miután kilépett a kapun és látványosan megragadták a karjánál fogva. A 15 éves lány próbált szabadulni a szorításból, de a páros az iskolából kitóduló csaknem száz diák előtt az utcára vezette, közben kiabáltak vele. Ezután nekiestek: folyamatosan pofozták, ütötték, a fejét betonoszlophoz verték, tépték a haját, és miután földre került, többször belerúgtak.

Egy férfi, aki szemtanúja volt az eseményeknek közbe akart lépni, ám akkor ért oda a harmadrendű vádlott, a lányok barátja, aki feltartóztatta, ellökte, hogy ne tudjon segíteni. A tini a fején és a fülén szenvedett zúzódásos sérüléseket, azonban a vád szerint

figyelemmel azonban a sértett által elszenvedett sérülések összes körülményére, anatómiai elhelyezkedésére és jellegére, így arra, hogy a sértett homlokát bakanccsal rúgták meg, a jelenleginél súlyosabb, 8 napot meghaladó gyógytartamú sérülések is kialakulhattak volna.

A Heves Megyei Főügyészségtől megtudtuk: a verekedőkkel szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak, illetve, hogy a bíróság rendelje el az előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik