Belföld

Németh Szilárd letette birkózó akadémiájának alapkövét

4,5 milliárd forint közpénz ment Németh alapítványán keresztül e célra.

Négyezer négyzetméteres birkózócsarnok alapkövét tették le potentátok Csepelen kedden. Köztük volt Németh Szilárd is, akinek alapítványán keresztül 4,5 milliárd forint állami támogatás ömlött a Kozma István Birkózó Akadémia projektjébe.

Németh Szilárd magánügye lesz a kétmilliárdos birkózóálom
A csepeli birkózócsarnok kezdetben 500 milliósnak indult beruházása már 2 milliárd forintnál tart, amit áll ugyan a kormány, de valamiért a csepeli önkormányzat és a birkózó szövetség is lemondott a bábáskodásról, és egy Németh Szilárd alapította alapítványra testálta az ügyet.

Az akadémia két ütemben épül meg: most az elsőt kezdik el építeni a csarnokkal, később pedig a másodikat egy 130 fős birkózó kollégiummal. A csarnokban lesz 3 szőnyeges edzőterem, öltözők, szauna, pihenők, 500 fős lelátóval rendelkező csarnok 9 szőnyeggel, irodák előadó, klubterem, vendéglátó terasz stb.

Forrás: Magyar Birkózó Szövetség

Nemcsak birkózóversenyeket és -edzéseket lehet majd itt tartani, hanem a tollaslabdától kezdve a teremfociig sok teremsportágét, de akár koncerteket is lehet majd itt rendezni. Maga Németh Szilárd, illetve Seszták Miklós fejlesztési miniszter, valamint Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is megjelent. Németh így szólott:

Meggyőződésem, hogy a 4,5 milliárd forint kormányzati támogatással megvalósuló beruházás eredménye egy minden igényt kielégítő modern létesítmény lesz. A sportághoz méltó központi birkózó akadémia a magyar birkózó társadalom régi álmát váltja majd valóra. A beruházással új időszámítás kezdődik a hazai birkózás történetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik