Közélet

Nyoma sincs a rezsibiztos birkózócsarnokának

Egyelőre semmi nem látszik abból a birkózócsarnokból Csepelen, amelyre 2,4 milliárd forint közpénzt adott az állam. A helyszínen a Magyar Nemzet tartott terepszemlét és kiderült, hogy építkezésnek egyelőre semmi nyoma.

Németh Szilárd magánügye lesz a kétmilliárdos birkózóálom
A csepeli birkózócsarnok kezdetben 500 milliósnak indult beruházása már 2 milliárd forintnál tart, amit áll ugyan a kormány, de valamiért a csepeli önkormányzat és a birkózó szövetség is lemondott a bábáskodásról, és egy Németh Szilárd alapította alapítványra testálta az ügyet.

Amint arról korábban a 24.hu-n is beszámoltunk, 2016-ban döntött arról a kormány, hogy megtámogatja a Magyar Birkózó Szövetséget a Csepeli Birkózó Akadémia létrehozásában. A kezdetben 500 millió forintos projekt költsége előbb 2 milliárd forintra duzzadt, de a Magyar Nemzet szerint valójában 4 – 4,5 milliárd forint lesz. A lap úgy tudja, hogy az állam át is utalta az első ütem költségét, a fent említett 2,4 milliárd forintot a fideszes Németh Szilárd lakására bejegyzett alapítványnak, ugyanis a projekt ide került át.

Tovább harcol az LMP a birkózócsarnok miatt
Németh Szilárd álmára 2 milliárd forintot ad az állam.

A tervek szerint 2019-ben vehetik birtokba az akadémisták a multifunkcionális sportcsarnokot, lesz többek között egy 150 férőhelyes kollégium, konyhával, étkezővel, tanulószobákkal, közösségi helyiségekkel, kialakítanak nemzetközi edzőtáborozásra alkalmas apartmanokat, konferencia- és edzőtermet, szaunát, merülőmedencét.

Az ügyben a Magyar Nemzet megkereste Németh Szilárdot is, aki egy hét alatt sem válaszolt a kérdésekre.

Kiemelt kép: MTI/Kallos Bea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik