Belföld

Az egészségügy a legfontosabb probléma, a korrupció nagyobb gond a bevándorlásnál a magyarok szerint

Az egészségügy a legfontosabb probléma, a korrupció nagyobb gond a bevándorlásnál a magyarok szerint

Toronymagasan az egészségügy helyzetét látják a legfontosabb problémának Magyarországon az emberek, de sokuk szerint a korrupció mellett se lehet szó nélkül elmenni. A saját életüket tekintve is az egészségügy áll az élen, de ugyanekkora gondot okoz a megélhetés is, míg a bevándorlást a maguk életét tekintve sokkal kevésbé tartják valódi gondnak a magyarok – ez derül ki a Republikon Intézet által a 24.hu számára készített felmérésből.

Nem sok minden változott azóta, hogy 2017 nyarán a Republikon Intézet megkérdezte a magyarokat, szerintük melyik az a legfontosabb két probléma, amellyel ma Magyarországon, illetve a saját életükben szembe kell nézniük. Akkor az első helyen az országot tekintve az egészségügy és a szociális biztonság állt – a megkérdezettek 46 százaléka nevezte meg ezt a (voltaképpen két) területet problémaforrásként. A második helyre 24 százalékkal a bevándorlás, a harmadik helyre pedig a munkanélküliség került 20 százalékkal.

Az alábbi ábrákon azt mutatjuk meg, hogy bő fél évvel az első felmérés után hogyan alakult a helyzet. A betűméret jelzi a fontossági sorrendet, a kurzort az egyes kategóriák fölé mozgatva pedig megjelenik a százalékos arány, hogy hányan említették az adott területet.

Kiderült, hogy – a kormány által sokszor hivatkozott intézkedések ellenére – még mindig az egészségügy a legproblémásabbnak tartott terület Magyarországon, a megkérdezettek 47 százaléka említette, vagyis egy hajszálnyival többen, mint tavaly. Ezt követi a korrupció 26 százalékkal, a harmadik helyen pedig a bevándorlás 21 százalékkal. A lista végén az adózás áll 2 százalékkal, tehát úgy tűnik, ezzel nagyjából elégedettek az emberek.

Egy kicsit átrendeződnek a hangsúlyok akkor, amikor arra kérdeztek rá, hogy a válaszadó a saját élete szempontjából mit tekint gondnak. Bár az egészségügy itt is az első helyen szerepelt 29 százalékkal, ugyanennyiszer említették a megélhetés költségeit (beleértve az áremelkedéseket és az inflációt is), és nem sokkal lemaradva következett a háztartások anyagi helyzete (26 százalék).

A sor végén a terrorizmus áll 2 százalékkal, vagyis az emberek szerint a saját életükben ez nem olyan probléma, ami miatt aggódni kellene.

Ez a kormány rendszeres, terrorfenyegetéssel való ijesztgetése tükrében különösen érdekes eredmény. 2017-ben egyébként ugyanígy elhanyagolható volt a terrorizmustól való félelem, a legnagyobb problémának akkor a megélhetés költségeit érezték a válaszadók a saját életükre vonatkozóan, ezt követte csak az egészségügy és a háztartások anyagi helyzete.

Már csak Bulgária korruptabb nálunk az Európai Unióban
Kemény megállapítások a Transparency International Magyarország 2017-re vonatkozó beszámolójában.

Módszertan

A kutatás 1000 fő személyes megkérdezésével készül február 9-22. között. Az eredmények életkor, nem, településtípus és iskolázottság szerint reprezentatívak az ország felnőtt lakosságára nézve.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Olvasói sztorik