Belföld

Visszalép az Együtt a DK javára egy pesti körzetben

Oláh Lajos a nagy esélyese a VI-VII. kerületnek, ezért az Együtt jelöltje példát statuál.

Nyíri Gábor, az Együtt országgyűlési képviselőjelöltje hétfőn bejelentette, hogy visszalép a DK-s jelölt Oláh Lajos javára a terézvárosi-erzsébetvárosi körzetben – írja az Index. Azzal indokolta ezt, hogy Hódmezővásárhely megmutatta, ha mindenki visszalép az esélyes jelölt javára, akkor legyőzhető a Fidesz. 2014-ben Oláh Lajosnak ez sikerült, most is neki sikerülhet. Bajnai Gordont idézve hozzátette:

ahol az ellenzékiek visszalépések révén nem teszik egyértelművé, hogy ki az esélyes ellenzéki jelölt, ott a vereség felelőssége egyértelműen az övék lesz.

Nyíri márpedig nem akar keresztbe tenni “a Fidesz legesélyesebb ellenfelének”. Ezért azt javasolja minden más jelöltnek – kiemelve az LMP-t és a Momentumot –, hogy lépjenek vissza Oláh javára, különben ők lesznek a felelősek a Fidesz győzelméért. A választókat pedig arra kéri, Oláhra szavazzanak.

A budapesti 5-ös választókörzetben az Index szerint Oláh az esélyes jelölt, 37,8 százalékon áll, ami 0,6 százalékkal jobb a fideszes jelöltnél, Bajkai Istvánnál. Amúgy sok ellenzéki jelölt indul még itt, például Bokros Lajos a saját pártjának, a MOMA-nak a színeiben, jelöltet indít a Jobbik is, azonban kamupártok nem kaptak esélyt a választási bizottságtól.

Érdekesség, hogy nemrég tett közzé az Együtt egy 12 pontos nyilatkozatot, amit az ellenzéki pártoknak címeztek, és együttműködésre szólították fel őket benne.

(Kiemelt kép: Facebook/ Nyíri Gábor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik