Belföld

Orbán-hatás: mérlegen a félelem

A Demokratánál a kormányfő ellenségei közellenségek: élen a migráció, illetve az EU.

A Demokratában Bencsik András főszerkesztő egy hete még élesen kikelt a mániákus sorosozás és a hasonlók ellen, mondván, az eredménytelen, amit egy felmérésük is igazolt, pedig az még a vásárhelyi választás előtt készült.

Most a hetilap olyan kutatást közölt, amely szinte mindenben a kormányzat gyűlöletkampányát próbálja igazolni.

Mitől féljünk?  

Ez kérdezték, amire 500 ember válaszolt. Persze már önmagában is árulkodó a kérdésbe rejtett felszólító mód, de jóval lényegesebb, hogy a legnagyobb gondnak náluk a migrációt (21 százalék) tartják, amihez képest persze furcsa, hogy alig rettegnek az iszlám befolyástól (4%).

Sokan tartják problémának a korrupciót (19%), az alacsony béreket (12%). A szélsőségesek és az egészségügy helyzete (5-5%), a szegénység és a bűnözés (3-3%) kevésbé aggasztó. 28 százalék valami mástól fél.

Mindez ellentmond több korábbi közvélemény-kutatásnak is, de teljesen igazodik a kormányzat propagandájához.

Ugyanúgy, mint az a kérdés, amely a külső hatalmaktól való félelmet mérte.

Magyarország biztonságát leginkább szövetségesünk, az Európai Unió veszélyezteti (38%), csak a második Oroszország (31%), a harmadik Kína (16%), a negyedik pedig – a szintén szövetséges – Egyesült Államok (15%).

Kibertámadástól és járványtól félnek a magyarok, nem Soros Györgytől
A kormány legújabb ellenségéről a magyarok azt gondolják, a plakátolás nem más, mint felesleges pénzkidobás.

Kiemelt fotó: MTI / Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik