Belföld

Gyógyszeres kezelés alatt állt a kenézlői nők gyilkosa

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2018. 03. 07. 10:37

ideggyógyászati és gyógyszeres kezelés alatt állt az a férfi, aki megölt két nőt – élettársát és annak nővérét – Kenézlőn – írja a Zsaru magazin. A lap cikkéből részletekre is fény derül, például, hogy a támadó az utóbbi időben gyakran féltékenykedett, emiatt olykor radikális kijelentéseket tett, de kihallgatásár a leglényegesebb kérdésekre már nem tudott vagy nem akart választ adni.

A pár hetekkel korábban érkezett Kenézlőre, erre többször volt már példa. Ilyenkor segítettek a ház körül, cserébe szállást kaptak. Egyébként a közeli Vissen éltek. A szomszédok február 12. óta nem látták a lakókat, de jó darabig nem aggódtak, a tulajdonos ugyanis  évente többször járt kórházi kezelésre, ilyenkor napokig távol volt. Ennek tudták be a lelakatolt kaput és, hogy a kéményből nem jött füst. Viszont kapcsolatban sem tudtak lépni vele huzamosabb ideig, így végül felhívták a kórházat. Azután értesítették a rendőrséget, hogy kiderült, az asszony nincs az intézményben.

A holttestek tizenegy napig hevertek a házban, mire megtalálták őket. Egyértelmű volt, hogy halálukat súlyos bántalmazás okozta. Fejüket sérüléseket borították, karjukat pedig védekezés közben szerzett sebek.

Az áldozatok egyik hozzátartozója, egy fiatalember kész ténynek tekintette, hogy a 60 éves T. István – a fiatalabb testvér élettársa – a felelős a két nő haláláért. Bár nem tudta, hol lehet, de fenyegető üzenetet írt neki egy közösségi oldalon. A férfi amint elolvasta a levelet, összeroppant. Ekkor Tiszaburán elő fiánál tartózkodott épp, akinek ezután mindent bevallott. Gyermeke először egy másik rokont értesített, aki viszont szólt a rendőröknek. A tettest még aznap délután elfogták.

A férfi jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet van.

(Kiemelt kép: police.hu)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. október 19.
Áder János köztársasági elnök (j) október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója, Altorjai Anita, a KEH Sajtóigazgatóságának igazgatója, Gróh Gáspár, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője és Szadai Károly, a KEH főtanácsosa (j-b).
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.