Belföld

Bűzlik a piától a választási kampány

Ha valakinek kétsége lenne afelől, hogy Magyarországon súlyos probléma az alkoholizmus, elég figyelemmel kísérnie a politikusok kampányszerepléseit. Pár napon belül Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is rögvest beleakadt a jelenségbe, ahogy kiment az „emberek közé”, és olykor maguk a politikusok is szívesen tűnnek fel alkohol társaságában.

Lázár János a legutóbbi kormányinfón emlegette fel közelmúltbéli fröccsözését, ami után csak a kiváló Elios-féle közvilágítás akadályozta meg abban, hogy Hódmezővásárhely utcáira vizeljen, majd kirakta a kampány eddigi legjobb videóját, amelyen bedönt egy pálinkát az apátfalvi gazdákkal, miközben a komcsik visszatérésével riogatja őket. Pócs János pedig még karácsonykor tett közzé lírai hangulatú felvételeket arról, ahogy számos jászsági településen italokat osztogat a helyieknek.

De nézzük meg mindezt tíz másodpercben.

Az alkohol bevetése a politikusi imázsépítésben persze nem újdonság, Orbán Viktor már évekkel ezelőtt is épített az italozás összekovácsoló erejére, emlékezzünk csak vejével készült ikonikus képre (lásd fent), vagy a meghágott kislányok megéneklésére egy etyeki szoboravató után, hogy csak a leghíresebbeket említsük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik