Belföld

Seprűvel verte majd torkon szúrta beteg anyját

Vádat emeltek egy borsodi férfi ellen, aki seprűvel ütlegelte majd megkéselte anyját tavaly nyáron.  A bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt állítják bíróság elé.

Anya és fia együtt laktak, a kapcsolatuk már évekkel a végzetes támadás előtt megromlott.  A férfi ivott, és rendszeresen bántalmazta az idős nőt. Korábban kapcsolati erőszak bűntette miatt a bíróság már elítélte, akkor felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Többször rendeltek el vele szemben ideiglenes távoltartást, ezalatt be sem tehette volna a lábát a közös házba.

Így volt ez 2017. július elején is, ennek ellenére a férfi részegen hazament. Anyja az udvaron, egy fotelban ült. A támadó ordítani kezdett és szidta, majd egy seprűnyéllel legalább tíz-tizenöt alkalommal fejbe vágta az életkora és betegségei miatt mozgásában erősen korlátozott asszonyt. Tette mindezt olyan erővel, hogy az eszköz eltört.

Az idős nő segélykiáltását és a bántalmazást a szomszédok  hallották és értesítették a rendőrséget.

A vádlott azonban nem állt le: a kezébe vett egy 17 centiméteres pengéjű kést és azzal nyakon szúrta az édesanyját. Ezután odakiáltotta a szomszédoknak, hogy „elvágtam a nyakát”, majd bement a házba.

Az idős mentőhelikopter szállította kórházba, de a gondos orvosi ellátás ellenére pár hét múlva belehalt sérüléseibe. A bántalmazás és a sérülések elszenvedése az átlagost meghaladó fizikai fájdalmat és lelki gyötrelmet okozott neki a vádirat szerint.

Az ügyészség a férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik