Belföld

Megbukott az oktatási maffia

Alapítványi iskolákat irányító bűnszervezetet leplezett le a NAV.

Nyíregyházi alapítványi iskolákat irányító, állami normatív támogatással visszaélő bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense azt mondta, azért hozták létre az alapítványi intézményeket, hogy a jogtalan támogatást megkapják.

Simon Béla szerint az alapítványok fenntartásában működő iskolákban olyan diákok után is igényeltek állami támogatást, akik nem is vettek részt az oktatásban. Több megyei településről – későbbi nyeremények ígéretével – “fantomnebulókat” toboroztak, a jogtalan elszámoláshoz hamis iratokat készítettek. Az így szerzett pénzből többek között drága autókat vettek, a nyomokat pedig szlovák és Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégekkel próbálták eltüntetni.

A nyomozók Magyarországon egyedinek számító luxussportkocsi mellett ingatlant, nagyobb értékű traktorokat és egymillió forint készpénzt is lefoglaltak. A költségvetésnek okozott mintegy nyolcvanmillió forintos kár teljes mértékben megtérült.

Korábban elrendelte három ember előzetes letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság, mert egy alapítványi iskola fenntartóiként jogosulatlanul igényeltek állami támogatást. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője akkor elmondta: M. I.-t, H. M.-t és Sz. D.-t vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítják. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik