Belföld

Életveszélyes verekedés egy budai építkezésen

Vádat emelt az ügyészség egy a III. kerületi építkezésen történt bántalmazás kapcsán. Egy férfit állítanak hamarosan bíróság elé, méghozzá életveszélyt okozó testi sértés miatt.

A vád szerint az érintettek különböző budapesti építkezéseken dolgoztak, ismerték egymást, de csak látásból. Tavaly április 10-én délután a később bántalmazott férfi ittasan jelent meg azon III. kerületi építkezési területen, ahol a vádlott is dolgozott, azért, hogy visszakérjen egy kölcsönadott tárgyat egy másik munkástól. A sértett két kollégájával, kocsival ment a helyszínre, de nem tudtak beállni, mert egy másik jármű elfoglalta az utat. Ezt szóvá tette a sofőrnek, vitatkozni kezdtek.  A veszekedést meghallotta a vádlott is, bekapcsolódott, közben ő is összeszólalkozott a munkással.

A vádlott a vita hevében a kezében tartott kőműves kalapáccsal az épülő ház emeletéről egy létrán lement, majd a kalapáccsal igen nagy erővel a mellkasán megütötte a sértettet. Amikor ezután visszaindult a helyére, a sértett egy téglát dobott utána, de nem találta el. A sértett ezt követően elhagyta az építkezés területét, de rövid időn belül rosszul lett, ezért mentőket hívott, akik kórházba szállították.

– áll a Fővárosi Főügyészség tájékoztatásában.

Mint kiderült, a férfinak eltört a bordája és megzúzódott a tüdeje. Ha támadóját bűnösnek találják, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik