Belföld

Gyógyvizes üvegpalackkal támadt az eladóra, majd kirabolta

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség rablás, személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés kísérlete és többrendbeli lopás bűntette miatt vádat emelt egy kecskeméti nővel szemben, aki gyógyvizes üvegpalackkal támadt az egyik kecskeméti biobolt eladójára azért, hogy kirabolja.

A nő az áldozatát a hajánál fogva a raktárba is berángatta, és annak ajtaját egy fémpolccal eltorlaszolta.

A 38 éves kecskeméti nő tavaly szeptember 23-án délelőtt megjelent a Kecskemét belvárosában lévő bioboltban, ahol vásárlási szándékot színlelt és több termék iránt is érdeklődött az eladónál. Eközben egy gyógyvizes üvegpalackot magához vett, amelyről megkérdezte, hogy az valóban üvegből van-e. Ezután a nő a palackot a pultra tette, és elővette a pénztárcáját, mintha fizetni akarna.

Ehelyett azonban hirtelen mozdulattal felkapta a gyógyvizes üveget, és azzal a pultnál álló eladót többször fejen ütötte, miközben lökdöste őt. Az eladónő a földre esett, a vádlott azonban tovább ütlegelte őt a kezébe kerülő tárgyakkal. A bántalmazás közben a rabló a pénztár nyitott fiókjába benyúlt, az ott lévő papírpénzbe belemarkolt, kivett négyezer forintot, majd a kasszát az eladónő fejéhez vágta.

A sértett megpróbált kimenekülni az üzletből, de a vádlott a hajánál és a ruhájánál fogva megragadta és a raktárba rángatta, ahol egy műanyag flakonnal tovább bántalmazta. Ezután a rabló menekülni kezdett, és egy fémpolcot húzott a raktár ajtaja elé azért, hogy eltorlaszolja a kijáratot és az eladót bezárja.

Menekülés közben a rabló magával vitte az eladó táskáját is, amelyben mobiltelefon, százezer forint készpénz és személyes iratok voltak. Mivel a fémpolc közben eldőlt, a sértett végül ki tudott jönni a raktárból.

A megtámadott eladó horzsolásos, zúzódásos és repesztett sérüléseket szenvedett. A folyadékkal teli üvegpalack az ütések erejét megnövelte, de a törött üvegcserepek súlyosabb sérülést is okozhattak volna. Az, hogy az eladónő nem sérült meg súlyosabban, nem a rablón múlt.

A vádlott a rablást megelőzően az egyik fodrászüzletben a fodrász figyelmét elterelte azzal, hogy időpontot kért magának, és amíg az időpontot feljegyezték, a vádlott a bejárati ajtó melletti fotelben lévő női táskát magával vitte. A vádlott lopott még másik négy belvárosi üzletből is.

Az ügyészség a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő nőt

  • rablás,
  • személyi szabadság megsértése,
  • súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és
  • üzletszerűen elkövetett lopás

bűntettével vádolja, amely a bűnhalmazat miatt tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetlen előéletű nő ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik