A Jobbik nyerte a legtöbbet Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely leendő polgármestere, Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében egy pártot hozott csak szóba a vesztes Fideszen kívül, mégpedig a Jobbikot: megköszönte a helyi elnöknek, hogy terelgette őt az indulás felé. Aki beszédének a további részére is figyelt, akár Vona Gábor szájába is illő gondolatfolyamot hallhatott. Nem elsősorban arra gondolok, hogy a „fideszes lopások” mellett a „szoci lopásokra” is tett utalást. Hanem arra: Hódmezővásárhely mellett leginkább az elmúlt időszak jobbikos óriásplakátjainak üzenetei köszöntek vissza beszédében. Ez természetesen semmit nem von le győzelme értékéből, de sokat elmond a Jobbik lehetőségeiről.

Tizenkét éve nem kapott ekkora ütést a Fidesz

A NER eddigi legnagyobb veresége: a függetlenként induló Márki-Zay Péter váratlan, elképesztő győzelmet aratott Lázár János városában, Hódmezővásárhelyen.

Az eddig is tudott volt, hogy csak balról nem váltható le a Fidesz-KDNP, ahogyan is abban is konszenzus van, hogy az utóbbi időszakban érdemi növekedést nem produkáló Jobbik sem „a” kormányváltó erő.

Azt sem mulasztja el jelezni az elemzői és kommentátori szakma egy része, hogy az egyéni választókerületekben érhetik meglepetések a Fideszt, de Márki-Zay győzelméből több szempontból sem következik egyértelműen az országos szinten, mint amit optimistán gondolhatnánk.

Az legalábbis biztos, hogy

a baloldal előtt csapdák vannak. 

Bár a Kubatov-adatbázis Hódmezővásárhelyen is jól teljesített – már amennyiben azt vesszük, hogy több szavazatot kapott a Fidesz, mint 2014-ben –, de ha országos szintre lépünk, akkor ez már nem elegendő a kormánypártnak ahhoz, hogy elkerülje a meglepetéseket. A mérlegelő, bizonytalan szavazót „eltaláni” a Soros-kampány irracionalitásával nem lehet. Mondhatjuk úgy is: a Fidesz-KDNP-nek a sorosozástól már nem lesz újabb szavazója.

Annyi bizonyos, hogy a meglévő Fidesz–KDNP-tábor mérete nem alkalmas arra, hogy a csendes, elégedetlen, még nem aktív sokaság (ami, ha elindul, úgy van ereje és iránya) hirtelen aktivitását ki tudja egyensúlyozni úgy, hogy a mandátummeglepetések elkerülhetők legyenek. Főként úgy, hogy a közvélemény-kutatások többsége kormányváltás igényéről „számol be”. Ám a Fidesz bázisának mérete még mindig alkalmas arra, hogy ha minden így marad a szövetségi politikában az MSZP és a Jobbik között, akkor könnyed választási sikert garantáljon.

Nagy kérdés, mi lett volna, ha a Fidesz-KDNP helyben nem olyan negatív kampányt folytat, amire már a negatív jelző és a kampány főnév sem illik, mert sokkal inkább a kórházi beutaló szükségességét jelzi. Vélhetően a lázári kastélyügy gyorsan lefordíthatóvá tette, mi is a hódmezővásárhelyi választás tétje helyben, de abból kell kiindulni, hogy a választók ebben a kampányban, miként tegnap is, könnyű helyzetben voltak. Világos volt, ki az esélyes jelölt a kormánypárti indulóval szemben, a választóknak nem volt mérlegelési mozgásterük.

A választói edukációs folyamat könnyített terepen zajlott, nagyon más akkor tanítani a választókat és ismertté tenni a jelöltet, amikor az csak egyedül áll szemben a hatalommal, az ország ellenzéki nyilvánossága naponta foglalkozik az időközivel, és tulajdonképpen egyetlen, „városias” városra fókuszálódik a választás. Mindezek a feltételek mai tudásunk szerint nem lesznek adottak április 8-án. Ehhez a pártoknak – első körben nem az MSZP-nek és a DK-nak vagy a Jobbiknak, hanem sokkal inkább az LMP-nak és a Momentumnak – igazítaniuk kellene szövetségi-indulási politikájukon.

Aztán jönnének a „nagyobbak”. De az,

hogy a baloldal és a Jobbik úgy formálisan, akár informálisan együttműködésbe kezdene, arra ma Hódmezővásárhely után is kevés esély mutatkozik.

Egyrészt jobbikos politikus eddig egyetlen alkalommal sem mondta, hogy ilyesmire készülne. A párt identitása, Fidesz- és baloldaltváltó stratégiája, „előélete” és szavazóinak baloldali „hajlandósága” kétségessé teszi, hogy így reagálna a hangsúlyozottan ellenzéki verseny nélküli önkormányzati választás eredményére. Egy számára kedvező – a baloldal számára már kevésbé – vásárhelyi tanulság médiaértelmezése esetén még maximalizálni is tudja a ráeső szavazatokat, amivel a kormányváltáshoz senki nem jut közelebb, de aminek köszönhetően a Jobbik a baloldaltól távolodhat.

Egyelőre baloldali-liberális pártok és politikusok is kizárják a(z in)formális együttműködést a Jobbikkal, mondhatni hasonló érvek alapján, szavazóik azonban mutatnak együttműködési hajlandóságot. Az IDEA Intézet januári felmérése szerint a baloldali szavazók 45 százalékban támogatnák saját jelöltjük visszalépését a jobbikos induló javára, 34 százalékuk egy ilyen szituációban még át is szavazna a radikális jelöltre, ha ez szolgálná a kormányváltást. Ha megfordítjuk, ez az arány kisebb: míg a baloldali induló javára történő visszalépést csupán a jobbikosok 32 százaléka gondolja támogathatónak, addig 30 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a Fidesz leváltása érdekében hajlandó lenne az átszavazásra. A Závecz Research pár hete publikált kutatása szerint is a baloldali pártoknál a legnagyobb az átszavazási hajlandóság: az MSZP szavazóinak kétharmada, a DK támogatóinak pedig több mint a fele voksolna egy másik pártra.

Ha az együttműködés „intézményi” környezetében nem változik semmi (azaz jobbikos és baloldali jelölt is indul egyénikben), úgy ezekből a számokból, továbbá például egy esetleges „Jobbik az esélyes vidéken” médiabuborékból az is következhet, hogy a választópolgárok annyian szavaznak át a (vélt) esélyes jobbikosra, hogy az kormányváltó mandátumot eredményez. De akár az a lehetőség  is fennállhat, hogy mivel a baloldali szavazóknak csak egy része szavaz át a (vélt esélyes) jobbikosra, az kormányváltó mandátumot nem eredményez, ám a töredékszavazatokkal a Jobbik elhúz a baloldaltól. Ez komoly bizonytalanság, mert kimenetele egyik esetben kormányváltó esélynövekedést jelent, másik esetben viszont a baloldali támogatói arány csökkenését, a Jobbik 2018-on túlmutató erősödését és erősebb jelenlétét eredményezi.

Ne felejtsük, amit már írtunk fentebb: Hódmezővásárhelyen minimális verseny volt, ha és amennyiben a Jobbik és a baloldal értelmezhető jelölttel, de külön indul, akkor sima Fidesz-KDNP-győzelemről szólnak ma a hírek. Ma egyetlen párt sem tudja szavazói számban, adatbázis-kapacitásban megközelíteni a kormányzó pártot, ezt is üzente a vasárnap. S ha ez így van, akkor Jobbik vezetésében élesedhet a gondolat: „cél a baloldal bedöntése, legyen nagyobb esélyességünk látszata”.

S mai tudásunk szerint a politikai verseny április 8-án kevésbé hasonlít mjad a vasárnapi vásárhelyi szisztémához, az átszavazás egyértelműsége kérdéses (az átszavazás körüli problematikákról részletesen itt). Eleve hiba azt gondolni, hogy például vidéken mindenhol a Jobbik a „jobbik”, azaz az esélyesebb. Az, hogy egy egyéniben ki és miért a „jobb” jelölt, azt sem a budapesti stúdiókból, sem a korábbi eredmények alapján összerakott táblákból, sem az „azt mondják” típusú gondolkodásból nem tudjuk megnyugtatóan megállapítani.

Sokáig lehet sorolni azokat a nem budapesti egyéni választókerületeket, ahol papíron éppen nem a jobbikos a legesélyesebb a kormánypártival szemben, nem egy helyen kellene kampánytámogatással együtt visszalépnie Vonáéknak. Meglepő lenne, ha ezt meglépnék.

Az is hangsúlyozandó, hogy az országos közvélemény-kutatásokban a Jobbik vezet a baloldallal szemben, az nem elengedő érv, hogy azt gondoljuk, helyben a jobbikos a „jó jelölt”. Ugyanakkor itt kell hozzátenni, hogy a Jobbiknak elemi érdeke ennek a képnek a kialakítása. Pártokkal történő együttműködés nélkül tudja maximalizálni azt, hogy elhúzzon a baloldaltól, „legalább azt lerendezze”.

Hódmezővásárhely után tehát kicsit félteni kell a baloldalt is.

Böcskei Balázs, az IDEA Intézet politikai elemzője

Kiemelt kép: Facebook