Belföld

Tiborcz István hivatalosan is vett két balatoni szállodát

Az már korábban kiderült, hogy Tiborcz István a BDPST nevű ingatlanfejlesztő cég egyik tulajdonosa, illetve osztalékelsőbbségi részvényese. A történetről részletesebben is írtunk abban a cikkben, amelyben Tiborcz István és az OLAF-vizgyálatban szintén érintett Hamar Endre viszonyát vettük át, ő ugyanis a BDPST másik tulajdonosa.

Tiborcz-ügy: tudták, hogy illegálisan gazdagodnak
Szinte konkrét vádiratot állított össze Hamar Endre ellen az Elios-ügyről készült OLAF-jelentés, amelyben a legnagyobb részt az ügyvéd cégérdekeltségei kapták. Hamar azonban nemcsak Tiborcz Istvánon keresztül kapcsolódik Orbán Viktorhoz.

A Heti Válasz most azt írja, hogy a BDPST egy Pannon Tessera Hospitalis Zrt. nevű társaságban is tulajdonjogot szerzett. A lap szerint a törzsrészvények többsége a Tiborcz Istvánnal régóta összefonódott West Hungária Bau-csoportnál van, a profit hazavitelére jogosító elsőbbségi papírokon viszont a BDPST és egy RLC Alfa nevű kft. osztozik. Utóbbi közvetve Fintha-Nagy Ádám ügyvédé, akit az Átlátszó.hu nemrég a Kulcsár Attila-féle brókerbotrány milliárdjaival hozott összefüggésbe, teszik hozzá.

A Pannon Tessera Hospitalis birtokolja a keszthelyi Balaton-part két híres szállodáját, a műemléki besorolású Hullámot és a felújítás alatt álló, kétszáznál is több szobát kínáló Helikont, valamint az utóbbihoz tartozó teniszcsarnokot, -klubházat és -pályarendszert.

A Heti Válasz egyébként összeszedte az összes olyan ingatlant, amelyről biztosan tudható, hogy Tiborcz István érdekeltségébe tartozik:

  • Hullám szálló, Keszthely (műemlék)
  • Hotel Helikon és a hozzá tartozó teniszkomplexum, Keszthely
  • Turai kastély
  • Ranolder-villa, Badacsony
  • Épülő luxusszálló a lepencei strand fölött, Visegrád
  • Mahart–Weber–Münnich-házak óriástömbje a Pesti Vigadó mellett, Budapest
  • Orbánhegyi telek, Budapest (XII. kerület, Hangya utca 30.)
  • Andrássy út 43. szám alatti palota első szintje, Budapest

Ajánlott videó

Olvasói sztorik