Belföld

Rabszolgaként tartották, romlott étellel etették és verték a férfit az ózdi tanyán

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2018. 02. 21. 10:21

Csapzott, sáros, vérek alak jelent meg a Miskolci Rendőr-kapitányságon még február 9-én, ahol elmondta: éveken át rabszolgaként tartotta, nehéz fizikai munkára kényszerítette, éheztette vagy romlott étellel etette, ütötte-verte, bezárta és megalázta egy ózdi férfi, aki elvette a pénzét és nem engedte orvoshoz sem. Tíz év után tudott megszökni – írja a Zsaru magazin.

Kiderült, önszántából költözött fogva tartójához, és két „vállalható évet” töltött ott, a terror ezután nyolc évig tartott. Beszélt arról is, hogy 2008-ig Putnokon élt, nem túl fényes körülmények között, család, rokonság nélkül. Alkalmi munkákból tartotta fenn magát, ezért örült a lehetőségnek, hogy egykori főnöke ismerőséhez költözhet, és ott állandóan lesz tennivalója: állatokat gondozhat napi 5 ezer forintért. A megállapodás szerint ebből napi 2 ezret vont a tulajdonos lakhatásra és az ellátásért cserébe.

Később módosítottak az egyezségen, megállapodtak, pénz nem, de koszt, kvártély, bor és ruha jár az elvégzett munkaért. A változások azonban itt nem értek véget. B. Kálmán ezután fokozatosan megvont mindent alkalmazottjától, elvette a szociális segélyét, mondván, neki nincs szüksége semmire. 2012-ben a férfi közmunkára jelentkezett, és úgy alakult, hogy fogva tartója lett a csoportvezetője, így az ott keresett pénzt sem tarthatta meg.

A férfi a romlott, sokszor emberi fogyasztásra alkalmatlan ételtől lassan gyengülni kezdett, nehezen ment neki a munka, ilyenkor B. Kálmán megverte, egyszer még csontrepedést is okozott neki. Ekkoriban a gyanúsított már nem tartott állatokat, a férfinak fát kellett vágnia a közeli erdőben. Ha nem teljesítette az elvárt mennyiséget, veréssel büntették. Egyszer megpróbált elszökni, de rabtartója visszahurcolta és brutális bántalmazással torolta meg a kísérletet: vaslapáttal verte a fejét, majd rázárta az ajtót, és napokig nem adott neki enni, inni.

A férfi kilátástalan helyzete miatt megpróbált véget vetni az életének, B. Kálmán azonban levágta a kötélről. Újabb szökési kísérletek következtek és újabb megtorlások, volt arra is példa, hogy vasbetétes bakanccsal törte ki a fogait. Ekkor a férfi már nem dolgozott közmunkásként, teljesen elszigetelődött. Egy Miskolcra induló busszal szökött el végül. Sokat tépelődött, tegyen-e bejelentést, de nem akarta, hogy B. Kálmán másokkal is megtehesse ugyanezt. A fogva tartót azóta elkapták, és gondoskodtak a rabszolgaként tartott férfi elhelyezéséről.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Pusztazámor, 2012. május 24.
A Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ lerakójának tetején ürít egy kukásautó. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói szállítják a Budapesten keletkezett szemét egy részét a telepre.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.