Belföld

Fasort vágnak ki a Belvárosban

A Semmelweis utcai fasor nagyon csálén áll, ezért mielőtt baj lesz, kikapják őket a földből. Helyettük juharok jönnek.

Az egyik legszebb utca Budapest belvárosában az V. kerületi Semmelweis utca, amit nyaranta a fölé behajló fasor tesz kellemesen hűvössé. Ennek vége, a Főkert úgy döntött, a fáknak menniük kell. Ezúttal azonban nem valami megalomán ingatlanfejlesztés, hanem a fák állapota miatt kezdődnek el a kivágások az Index cikke szerint.

A lap ugyanis elment arra a bejárásra, amit a Főkert szervezett, hogy megmagyarázzák a közvéleménynek, miért kell a 27 nyugati ostorfából 23-at kivágni. Azért, mert statikailag bizonytalanná váltak, a fák a fény felé kezdtek dőlni, azaz az utca közepe felé. Sok fának elvágták a gyökereit közműépítések közben, de sok fa beteg és sérült is. Négy fiatalabb fának is mennie kell az új öntözőrendszer miatt.

Probléma, hogy az elmúlt évtizedekben nem foglalkozott a főváros a fákkal, átvágták a gyökereket, nem védik a fákat a kutyahúgytól és az odaparkoló autóktól.

A fák helyére 35 darab Cleveland típusú korai juhar kerül, ez jobban bírja a szűk, magas utcákat. Szaller Vilmos, a Főkert faállomány-szakértője szerint a mostani fasor 10 év múlva veszélyes lenne, de ennyi idő elteltével az új fák már komoly fasort fognak alkotni. Pláne, hogy öntözőrendszert és védőrácsot kapnak majd. Legkésőbb március végén-május elején vágják ki a mostani fákat, de előtte három fórumot tartanak majd. Na meg az engedélyt is meg kell szerezni.

(Kiemelt kép: Google Street View)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik