Belföld

203 ezer magyar dolgozik részmunkaidőben

Nem jellemző Magyarországon a rugalmas foglalkoztatás, részmunkaidőben alig 200 ezren dolgoznak, de már több cég bevezette a munkaidőkeretben a törzsidőt és a peremidőt, például elegendő 9 és 14 óra között a munkahelyen tartózkodni – mondta a keddi Világgazdaságban Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke.

A kereskedelemben, sőt már egyes autóipari beszállító cégeknél is alkalmazzák a részmunkaidős foglalkoztatást. Nemritkán a cégvezetés arra is rábólint – mondta az elnök -, hogy egyes ágazatokban heti egy-két nap otthonról dolgozzon a munkavállaló.

A Magyarországon dolgozó 4 millió 450 ezer főből mintegy 203 ezret foglalkoztattak részmunkaidőben tavaly a harmadik negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Ám a rugalmas foglalkoztatás nem merül ki a részmunkaidőben. A Magyar Távmunka Szövetség kutatása szerint Magyarországon a munkavállalók 3 százaléka távmunkás, holott az Ipsos felmérése szerint 37 százalékuk dolgozna így.

Be kell vonni az inaktívakat a munkaerőpiacra – hangsúlyozta Cseresznyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik