Belföld

Halálra gázolta a kislányt és nagymamáját, három évet kapott érte

Másodfokon is három év letöltendő fogházbüntetést kapott az a lengyel kamionos, aki 2015 szeptemberében halálra elgázolt egy babakocsit toló nagymamát Tiszaújvárosban. Az asszony és a kislány is meghalt a balesetben. A férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében találta bűnösnek hétfőn a Miskolci Törvényszék.

A sofőr jobbra kanyarodott, amikor elütötte az áldozatokat, akiknek nem adott elsőbbséget. A nő a gyalogátkelőn tolta át épp a babakocsit, benne a 17 hónapos kislánnyal, amikor a jármű átgázolt rajtuk a jobb első kerekével. Mindketten életüket vesztették a helyszínen.

Fotó: police.hu

A bíróság a fogházbüntetésen túl négy évre eltiltotta a férfit a vezetéstől, illetve kötelezte arra, hogy fizesse ki a bűnügyi költségeket. Tavaly májusban első fokon, a Tiszaújvárosi Járásbíróságon enyhítő körülményként értékelték, hogy a sofőr elismerte a felelősségét. Az ítélet azonban akkor nem emelkedett  jogerőre, a vádlott és a védője ugyanis enyhítését fellebbezett. Az ügyész viszont tudomásul vette a  döntést.

A másodfokú bíróság a hétfői kihirdetett ítéletében kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás helyes, a bűnösségére levont következtetés helytálló.

Figyelemmel arra, hogy a vádlott eddig nem volt büntetve, több mint 2 millió kilométert vezetett balesetmentesen, a büntetés fele részének kitöltése után feltételesen szabadulhat.

Korábbi hírek szerint a család a közeli bevásárlóközpontba tartott, amikor a tragédia történt. Az anya elöl ment, és bár nem sérült meg, nem sokon múlt az élete. A történtek után mentő vitte a helyszínről, mert sokkos állapotba került.

A gázoló előzetes letartóztatásba helyezték, akkor nem fellebbezett a döntés ellen. Kihallgatásán azt mondta, nem látta a gyalogosokat. Végül még abban az évben, novemberben kiengedték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik