Belföld

Tiborcz Istvánt nem találták állandó lakóhelyén 

A falubéliek sem nagyon tudnak a kormányfő vejéről.

A Népszava szerint az Elios-ügy óta nem látták állandó lakóhelyén, a Fejér megyei Csabdiban Tiborcz Istvánt. A lapnak a falubeliek azt mondták, bár korábban gyakran látták az autóját, egy ideje nem tűnt fel a kormányfő veje.

A falu határában lévő „Tiborcz tanya” nevű luxusvilla is kihaltnak tűnt, ott csak annyit mondtak, „valahol Budapesten” kell Tiborcz Istvánt keresni. A  tükröspusztai Tiborcz lovarda közelében sem tudtak többet a vállalkozóról.

A falubeliek azt mondták, régen a községbe beköltöző újgazdagok – Tiborczék is – leálltak beszélgetni a helyiekkel, de az utóbbi években Csabdiban kettős társadalom épült ki.

A fővárosból kiköltöző fontosságok már inkább csak áthaladnak a községen, bezárkózva élnek a Tiborczékéhoz hasonlóan luxuskivitelű, biztonsági cégek által védett uradalmaikban.

A községben egyébként csak mosolyogtak az Elios-ügyre, még név nélkül sem mondták el a véleményüket, aki megszólalt az is csak annyit mondott, hogy az uniós pénzék nagy részét ellopják,

De legalább van fejlődés…

Csabdi és környéke egyébként valóban fejlődik, nemrég egymilliárdból épült új, kivilágított, Csabdin is átvezető kerékpárút Etyek és Tarján között, de a LED-lámpákat nem az Elios szállította.

A Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Innovatív Zrt. közvilágítási pályázatokon elért sokmilliárdos sikerszériájának titkát kutató OLAF jelentéséből a recept számos elemét ismertettük már cikksorozatunkban.

Tiborcz-ügy: tudták, hogy illegálisan gazdagodnak
Szinte konkrét vádiratot állított össze Hamar Endre ellen az Elios-ügyről készült OLAF-jelentés, amelyben a legnagyobb részt az ügyvéd cégérdekeltségei kapták. Hamar azonban nemcsak Tiborcz Istvánon keresztül kapcsolódik Orbán Viktorhoz.
Elios-ügy: sorvezetőt kaptak a fideszes képviselők
Három pontot tartalmaz az iránymutatás.
Lendvai: Orbánék simicskázása Elios-ügyben öngól
Lendvai Ildikó múltat idézett. Mi pedig egy klasszikus interjúval erősítettünk rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik