Belföld

Megerőszakolta áldozatát a Harmat utcai gyilkos

Vádat emeltek a Harmat utcai gyilkosság ügyében. A Fővárosi Főügyészség csütörtöki tájékoztatásából újabb részletekre derül fény. Kiderült egyebek mellett, hogy mielőtt a tettes megölte áldozatát, meg is erőszakolta.

Eszerint a vádlott 2015 elején ismerte meg akkori élettársa barátnőit, köztük az áldozatot. A baráti társaság ezután rendszeresen találkozott különböző – esetenként az áldozat lakásán tartott – összejöveteleken, programokon. Még nyaralni is elmentek közösen.

2016 júliusában, pontosabban a hónap első felében a férfival szakított élettársa, aki emiatt a barátnőket hibáztatta, beleértve a későbbi áldozatot. Úgy gondolta, ők beszélték rá párját, hogy dobja ki. Az egyik barátnővel össze is veszett. Miután ezt volt élettársa megtudta, követelte, hogy a férfi hagyja el a lakását. A vádlott így is tett, és vidékre költözött.

Ám 2016 szeptember elején felvette a kapcsolatot a nő egy másik barátnőjével. Egy internetes alkalmazáson keresztül többször küldött üzenetet neki, amelyekben arra kérte, hogy fusson össze vele és beszélgessenek. Az áldozat eleinte hárította a kéréseket, de végül belement, hogy szeptember 18-án találkozzanak.

A vádlott a nő budapesti lakására ment, majd az estét és az éjszakát – a nyomozás adatai alapján nem rekonstruálható módon – a lakásán töltötte. A vád szerint a férfi másnap reggel – konkrétan meg nem határozható okból – veszekedés közben bántalmazni kezdte az áldozatot, többször megütötte, megkötözte, majd megerőszakolta. A nő kiabált, hogy feljelentést tesz, ezért a támadó úgy döntött,  megöli, hogy megússza a felelősségre vonást. A továbbra is védekezésre képtelen áldozatot a férfi megfojtotta.

A tettes ezután – egyéb értékek mellett – elvette az áldozat bankkártyáját, amivel 150 ezer forint készpénzt vett fel, majd Ausztriába menekült. A rendőrök azonban rövid időn belül azonosították és elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, ezért végül Bécsben feladta magát. Néhány nappal később hazahozták majd előzetesbe került.

A Fővárosi Főügyészség a visszaeső elkövetőnek minősülő vádlottal szemben aljas célból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, szexuális erőszak, valamint kifosztás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki.

Korábban úgy értesültünk, hogy a férfi  testi sértés, lopás, rablás, személyi szabadság megsértése miatt több mint tíz évig rács mögött ült. Úgy tudjuk a 90-es évek elején, Balaton környékén erőszakosodott egy nővel, egyebek mellett megkötözte őt és belökte egy gödörbe.  A  fenti gyilkosságot feltételes szabadság hatálya alatt követte el.

A férfi egyébként kilenc évvel ezelőtt szerepelt az MTV vallási műsorában. Ebben arról beszélt, hogy a börtönben megtért, már 1999 óta vallásos.

(Kiemelt fotó: police.hu)

Olvasói sztorik