Belföld

Hazahozták a Harmat utcai gyilkost – videón a gyanúsított

Ismét Magyarországon van az a férfit, aki a szeptemberi Harmat utcai gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. A 44 éves K. Lászlót országos és európai elfogatóparancs alapján keresték, ám négy nappal azután, hogy végzett a 32 éves nővel, feladta magát Ausztriában.

A férfit az osztrák rendőrök a Hegyeshalom-Nickelsdorf határátkelőhelyen adták át magyar kollégáiknak.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megkeresésünkre szerdán közölte, hogy indítványozták a férfi előzetes letartóztatását. A tájékoztatás szerint

“a férfi a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény elkövetése után a hatóságok elől külföldre menekült, és a szökés, elrejtőzés veszélye vele szemben jelenleg is fennáll, valamint a bűnismétlés veszélye is reális. Mindezek alapján a Fővárosi Főügyészség kizárólag a legszigorúbb kényszerintés elrendelésére lát lehetőséget”

Az előzetes letartóztatás elrendeléséről csütörtökön dönt a bíróság.

Ahogy arról beszámoltunk, a nőt szeptember 18-án  este 6 és kedd délután fél 1 között gyilkolták meg a Harmat utcai lakásban. Az ügyben emberölés miatt indult eljárás. A rendőrség közzétette a feltételezett gyilkos fotóját és a felhívást, miszerint elfogatóparancsot adtak ki ellene. Korábban úgy értesültünk, a a szomszédok értesítették a rendőröket, miután napok óta nem látták az áldozatot, akit vélhetően támadója halálra vert. Információink szerint a férfit, akit keresnek, nem látták a nővel, sem a házban megfordulni. Ennek ellenére a nyomozók azt valószínűsítették, hogy közelebbi kapcsolat volt közöttük. A férfit testi sértés, lopás, rablás, személyi szabadság megsértése miatt több mint tíz évig rács mögött ült, úgy tudjuk a 90-es évek elején, Balaton környékén erőszakosodott egy nővel, egyebek mellett megkötözte őt és belökte egy gödörbe.

A férfi egyébként kilenc évvel ezelőtt szerepelt az MTV vallási műsorában. Ebben arról beszélt, hogy a börtönben megtért, már 1999 óta vallásos.

 

Olvasói sztorik