Belföld

Felgyújtotta majd megkötözte ismerősét a mezőcsáti férfi

Továbbra is előzetesben marad a férfi, aki felgyújtotta ismerősét tavaly nyáron Mezőcsáton. A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint mióta a gyanúsított rács mögé került, változott a bűncselekmény minősítése:

 már nem súlyos testi sértés bűntette, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folyik ellene az eljárás.
Az áldozat 2017. augusztus 12-én a gyanúsított Mezőcsáti lakásában vendégeskedett, amikor a férfi – nem tudni, miért – leöntötte a hátát éghető folyadékkal és meggyújtotta azt, eközben pedig azt mondta neki, hogy „most megdöglesz”. Az ismerős, miután észrevette, hogy a ruhája lángra kapott, befeküdt az udvaron lévő felfújható medencébe, hogy eloltsa a tüzet. Ezután próbálta elhagyni a helyszínt, de

a támadó utolérte az utcán, ütötte, rugdosta és nála lévő nadrágszíjat előbb a nyakára tekerte, majd kezeire kötötte, és így vezette tovább. Később levette róla az övet és azzal ütlegelte a megégett hátát, súlyos sérüléseket okozva neki.

A bíróság egyrészt az emberölés bűntettének kísérlete miatt kiszabható, akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére  miatt döntött úgy, hogy a férfinak rács mögött a helye, másrészt álláspontjuk szerint számolni kell a bűnismétlés veszélyével, hiszen a gyanúsítottat korábban már többször megbüntették, jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene.
A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, ugyanazon a nyáron egy másik, brutális bűncselekmény is történt Mezőcsáton. Egy férfi felgyújtotta a házát, amelyben rokonai aludtak, egy apa három gyermekével. Az áldozat a két nagyobbat ki tudta még menteni a lángok közül, majd visszament a másfél éves kislányért, ám őt már nem tudta kihozni. Egy gázpalack felrobbant a házban, ekkor vesztették mindketten életüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik