Belföld

A rezsibiztos szerint már az E.On is beavatkozik a választásokba

Egészen meglepő választ adott Németh Szilárd fideszes képviselő kedden, amikor a Terrorelhárítási Központban tartott sajtótájékoztatóján megkérdezték a véleményét az E.On azon bejelentéséről, miszerint olcsóbban adják a gázt, mint a nemzeti gázszolgáltató.

Amint arról a 24.hu-n is beszámoltunk, a német gázszolgáltató évente legalább 13 ezer forinttal, azaz havonta több mint ezer forinttal alacsonyabb számlát ígér, mint amennyit az állami NKM Földgázszolgáltató Zrt.-nél kell fizetni, ugyanis ők nem hatóságilag szabályozott forrásból és árakon, hanem a szabadpiacon vásárolják a szénhidrogént.

A rezsibiztos erre azt üzente az E.On-nak, hogy kicsit fogja vissza az agarakat és ne avatkozzon be a választásokba,

a választóknak – egyben a fogyasztóknak – pedig azt, hogy ne hagyják becsapni magukat, mert aki elfogadja az E.ON ajánlatát, az „kimegy a szabadpiacra” két évre. Németh Szilárd szerint az energiaszolgáltató ajánlatával egyértelműen a politikai adok-kapokba száll be, Brüsszel oldalán. Mint mondta, az Európai Unió meg kívánja szüntetni minden tagállamban a védett piacot, a teljes liberalizáció érdekében.

Az MTI tudósítása szerint szóba kerültek egyéb témák is. Az OLAF-jelentésről Németh Szilárd azt mondta, hogy az „brüsszeli kampányjelentés” és beavatkozás az áprilisi országgyűlési választásba. 

Hozzátette azt is, hogy abban az időszakban Simicska Lajos volt az Elios tulajdonosa, nem Tiborcz István – hogy ezt miért nem lehet ilyen egyszerűen elintézni, azt több cikkben is részleteztük.

Szintén a 24.hu-n írtuk meg, hogy a Fidesz a saját plakáttörvényét kijátszva jutott olcsón plakáthelyekhez. Erre a rezsibiztos úgy reagált, ez „ócska hazugság”, betartják a vonatkozó jogszabályokat. Arra a felvetésre, hogy ellenzéki pártok nem tudnak plakáthelyekhez jutni, kifejtette: a magyar választási rendszer egyforma lehetőséget biztosít a legkisebb és legnagyobb pátnak is, egyforma a pénzügyi támogatásuk és a hirdetési piachoz is egyformán férnek hozzá.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltjének felvetésére, hogy a kormánynak több pénzzel kellene támogatnia a civil szervezeteket, kijelentette: évi 60-70 milliárd forintot fordítanak erre. Mint mondta, „egy feladatra nem mehet” pénz, nem fogják finanszírozni, hogy a szerintük a bevándorlást segítő szervezetek terjeszkedjenek.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik