Belföld

„Orvosi felelősségünket vállaljuk” – közleményt adtak ki a sürgősségis orvosok

Mint azt a 24.hu elsőként megírta, tavaly októberben súlyos hasi fájdalmakkal vittek be egy 58 éves férfit gyermekei  a Honvédkórházba, de ott többszöri kérésre sem láttak el. A hasnyálmirigy-daganatos betegségben szenvedő férfit végül fél napi várakozás után operálták meg, de már késő volt, a beteg másnap délelőtt meghalt.

Tavaly decemberben is történt egy hasonló eset a Honvéd sürgősségijén: órákig várattak a Honvédkórház ügyeletén egy 58 éves asszonyt, de mire orvoshoz került, már nem tudtak rajta segíteni.

Mindkét esetben feljelentést tettek, az elsőnél cikkünk alapján Tényi István fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, amely el is rendelte a nyomozást foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, ismeretlen tettes ellen.

A két eset kapcsán is nagy vita bontakozott ki a sürgősségi ellátásról.

A sürgősségi osztály nem azt jelenti, hogy gyorsan ellátják a beteget
Dr. Bognár Zsolt szerint a társadalomnak nincsenek valós ismeretei a sürgősségi ellátásról.

A felfokozott hangulatban és nem sokkal az után, hogy kiderült, nyomoz a rendőrség, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesület úgy döntött, közleményt ad ki. A közlemény teljes szövege így hangzik:

A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Elnöksége az Egészségügyi Szakmai Kollégium illetékes Tagozatával, valamint a négy magyarországi orvosegyetem szakmai Grémiumával közös nyilatkozata.

  • A sürgősségi ellátásban dolgozók elkötelezettek arra, hogy minden beteget időben, az állapotának megfelelő szinten, biztonságosan lássanak el.
  • Tisztában vagyunk azzal, hogy az egészségügyi ellátás során bekövetkező hibák közvetlen oka jelentős részben humán eredetű, de az is bizonyított, hogy az esetek döntő többségének hátterében rendszerszintű, az egész egészségügyet érintő szervezeti problémák állnak.
  • Megértjük azokat, akik családtagjuk, szerettük megrázó elvesztése miatt kétségbeesettek, elkeseredettek. Az ilyen fájdalmas esetek a betegségek természete folytán a sürgősségi osztályon is előfordulnak. Minden érintettnek jogában áll megfelelő formában kérdéseket feltenni, azokra választ várni. Orvosi felelősségünket vállaljuk. Visszautasítunk azonban minden alaptalan vagy tisztázatlan vádaskodást, mely a sürgősségi ellátásban dolgozókat egyénileg vagy kollektíven éri vagy érinti.
  • Készek vagyunk kezdeményezni vagy részt venni minden olyan folyamatban, melynek célja a társadalom minden rétegét érintő sürgősségi betegellátás fejlesztése, minőségének javítása, a betegek biztonságának növelése.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik