Belföld

Feljelentik Lázár Jánost

Közösség elleni uszításért.

Lázár János egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon azt mondta, javul a közbiztonság, mert többen ülnek börtönben, és mert a közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek.

Lázár: Közmunka mellett nincs idő lopni
Szerinte aki reggel hatkor elmegy dolgozni, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.

Szavaira reagálva a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) egyesület elnöke, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke nyílt levelet írt a miniszternek, amit az MSZP Sajtóosztályán keresztül adott ki.

Lázár úr! Tudjuk, hogy ön szerint mindenki annyit ér amennyije van. Tudjuk, hogy önnek sok pénze van, hiszen mindig a húsos fazék körül legyeskedett, de bebizonyította, hogy emberként semmit sem ér. Közel 200 ezer embert sértett meg a szavaival.

Komjáthi Imre tudatta, követelik, hogy a miniszter tűnjön el a politikából, mondjon le a miniszterségről, kérjen bocsánatot! Az egyesület elnökeként  közölte, feljelentést tesznek Lázár János ellen közösség elleni uszításért.Az egyik legkiszolgáltatottabb, legkevesebbet kereső csoport a közmunkásoké – mondta néhány napja Komjáthi Imre, aki arcpirítónak nevezte, hogy őket akarják azzal megnevelni, hogy nem emelik a bérüket.

Ha már lopás

A Közmunkás Szakszervezet másik társelnöke a Hír TV-ben felháborítónak nevezte Lázár kijelentését. Vécsi István emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években több nagy korrupciós ügy kormányközeli emberekhez és nem a közmunkásokhoz kötődött.

Elszomorító ha a kancelláriaminiszter azt gondolja, hogy a közfoglalkoztatás arra jó, hogy az emberek délutánra elfáradjanak és utána ne legyen kedvük bűnözni. A közfoglalkoztatás nem erről szól.

A közfoglalkoztatásban nagyon sok ember dolgozik, végzi becsületesen a munkáját – tette hozzá. Lázár János természetesen nem is rájuk gondolt, legalábbis a Miniszterelnökség Sajtóirodája szerint, amely elmagyarázta, miként kell érteni főnökük szavait.

Lázár János a tegnapi lakossági fórumon arról beszélt, hogy a közbiztonság javulásához több dolog is kedvezően járult hozzá.

Ezek közül a legfontosabbak a rendőrség létszámának megemelése, a büntetőtörvénykönyv szigorítása, amelyeknek köszönhetően a regisztrált bűncselekmények száma jelentősen csökkent, de nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni,

hogy 2010 előtt az MSZP kormány a rászoruló emberek tömegeit alacsony összegű segélyen tartotta, és elnézően viszonyult a „megélhetési bűnözéssel” szemben. Az általuk meghonosított fogalom lényege, hogy a segélyt lopással kellett kiegészíteni, ami a vidéki közbiztonság drasztikus romlásához vezetett.

Az Orbán-kormány segély helyett munkát ajánlott mindenkinek.

Megélhetést és napi munkát, ami nem teszi szükségessé, – és részben lehetővé sem – hogy a segélyt bűncselekményekkel kelljen kiegészíteni. A szocialisták a megélhetési bűnözést ajánlották a rászorulóknak, a Fidesz kormány pedig munkát és fizetést.

Szeretnénk azt is kiemelni, hogy Lázár János természetesen nem a tisztességesen és becsületesen dolgozó közmunkásokra gondolt, hanem azokra, akiket korábban a szocialista kormány belekényszerített a „megélhetési bűnözésbe” és a segélyt bűncselekményekkel egészítették ki.

Az MSZP szerint viszont, ha Lázár Jánosnak igaza van, és valóban azért jó a közmunkaprogram, mert aki abban dolgozik, legalább addig sem lop, akkor miniszternek brigádot kellene szerveznie és jelentkeznie közmunkásnak Orbán Viktorral, Rogán Antallal, Kósa Lajossal, Matolcsy Györggyel karöltve.

És íme egy legendás felvétel a kancelláriaminiszterről.

Lázár: akinek nincs semmije, az annyit is ér
A Fidesz frakcióvezetője a hódmezővásárhelyi közgyűlésen fejtette ki véleményét a szegényekről. A hangfelvétel felkerült a netre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik