Belföld
Nagykanizsa, 2018. január 7.
Kirándulók a tavaszias melegben Nagykanizsán a Csónakázó-tónál 2018. január 7-én. Ezen a napon a városban 16 Celsius-fok meleget mértek.
MTI Fotó: Varga György

Ma se rossz az idő, de holnap egészen fincsi lesz

24.hu
24.hu

2018. 01. 28. 12:28

Akár 14 fokig melegedhet a levegő. Már csak a lelkünket kell hozzámelegíteni. Gyerünk ki a szabadba.
Korábban a témában:

Ha kinéz az ember az ablakon, láthatja, hét ágra süt a Nap, legalábbis a fővárosban.

Az OMSZ meg azt írja, hogy ma eleinte közepesen és erősen felhős időszakok és területek váltakoznak, majd késő délután észak felől átmenetileg mindenhol megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű; megélénkül, az Észak-Alföldön időnként meg is erősödik a nyugati, délnyugati szél. A hőmérséklet kora délután 4 és 10, késő este 2 és 7 fok között alakul.

Van egy halovány figyelmeztető előrejelzés is, ami azt tudatja az autózókkal, hogy napközben az Alföldön a legtöbb helyen feloszlik a köd, a Dunántúl nyugati felén viszont marad a tartósan párás idő; aztán éjszaka ismét romolhatnak a látási viszonyok, legnagyobb eséllyel a déli határ közelében, valamint a Dunántúl nyugati, délnyugati felén. Hétfőn a legtovább a Dunántúlon maradhat meg a köd, de a déli órákra ott is feloszlik, vagy megemelkedik, de azért nagy területen tartós, sűrű köd azonban nem valószínű.

Forrás: OMSZ

Holnap, vagyis hétfőn a ködfoltok feloszlása után napos időnk lesz, csak északkeleten suhan fölöttünk néhány felhő, ott reggel, délelőtt némi eső is előfordulhat. Megélénkül, az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön időnként meg is erősödik a nyugati, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +4 fok között alakul, de a szelesebb helyeken 5 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Ha átkattintunk az Időkép 30 naposára, afölött örvendezhetünk, hogy az előttünk álló bő négy hét legtutibb napja lesz a holnapi, a legkevésbé tuti pedig egy héttel később, február ötödike körül kezdődik, s tart úgy egy álló héten át, na, azt kéne túlélni valahogy.

Forrás: Időkép
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.