Belföld

200 milliót adott a kormány annak a szervezetnek, amelyik miatt Soros-ügynöközik Szél Bernadettet

Németh Szilárd vezetésével kivonultak a Fideszesek reggel a Nemzetbiztonsági bizottság üléséről, arra hivatkozva, hogy ott megjelent bizottsági tagsága jogán Szél Bernadett, aki szerintük nemzetbiztonsági kockázatot jelent. AZ LMP miniszterelnök-jelöltjéről többek között azért állítják ezt, mert 2002-ben – cirka 16 éve – dolgozott a  Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületnél.

Nyíltan kellett volna vitázni a Soros-tervről, Németh Szilárd és a Fidesz inkább kivonult
Balhé a nemzetbiztonsági bizottságban. Németh Szilárd Szél Bernadettre és menekülésre fogta.

A válasz.hu erre megírta, hogy a Menedéket – amelyet most a Soros-terv kiszolgálójának és nemzetbiztonsági kockázatnak igyekszik bemutatni a Fidesz kommunikációja – 2013-ban öt sikeres pályázat után összesen közel 200 millió forinttal támogatta az Orbán-kormány.

Kiemelt kép: Kovács Tamás/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik