Belföld
Az Országgyűlés plenáris ülése

Nyíltan kellett volna vitázni a Soros-tervről, Németh Szilárd és a Fidesz inkább kivonult

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2018. 01. 25. 08:14

Úgy néz ki, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának Soros-tervvel kapcsolatos üléséről, ahol végre kiderülhetne, hogy van-e ilyen, nem küldték ki Szél Bernadettet. Nyílt ülésre tettek javaslatot, amit el is fogadtak. Aztán szót kapott Németh Szilárd is.

Közölte, hogy addig, amíg Szél Bernadett jelen van az ülésen, a Fidesz nem lesz, majd kivonultak. 

Stop-Soros, Stop-Széll Bernadett. Az LMP nélkül fog ülésezni a Nemzetbizzonsagi Bizottság?

Közzétette: 24.hu – 2018. január 24.

Az ülés nem sokkal ezután véget is ért, hiszen a fideszes képviselők hiányában határozatképtelen volt.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke szerint jó, hogy nyilvános ülésre tettek javaslatot, mert így kiderült, milyen színjátékot játszik a Fidesz a Soros-tervvel. Szerinte Szél Bernadettet nem lehetett volna a zárt ülésről sem kizárni.

Molnár bejelentette, hogy levélben megkeresi Soros Györgyöt a Soros-tervvel kapcsolatban, hogy végleg rendezzék ezt a kérdést. 

Szél Bernadett pedig bejelentette, hogy a házelnökhöz fordulnak azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz megpuccsolta a bizottságot, és az igazságügyi bizottságtól is véleményezést kértek.

Korábban már balhé volt abból, hogy Németh Szilárd közölte, nem hajlandó engedni, hogy Szél Bernadett részt vegyen az ülésen, majd nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozott. Később kiderült, hogy Szél szakértőjére szerették volna fogni a dolgot, aki közölte, hogy ez hazugság.

Magyar állampolgár vagyok, az LMP országgyűlési frakciójának munkatársa, a Migszol nevű szervezettel pedig soha, semmilyen jogviszonyban nem álltam. 1986-ban születtem Kabulban, Afganisztán fővárosában. 1990-től, 4 éves korom óta élek Magyarországon, 2003 óta pedig magyar állampolgár vagyok

– közölte Janan Mirwais, aki korábban több fideszes politikusnak is dolgozott közvetett módon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.