Belföld

Alkoholt ihatott az ablakon kizuhant 3 éves kistarcsai kislány

Májusban egy kistarcsai társasház negyedik emeleti lakásából zuhant ki a hároméves kislány, aki később a kórházban meghalt.

A szülők ügyvédje a Blikknek elmondta, a rendőrségi eljárás keretében szembesítették egymással a kislány szüleit.

A nyomozás szempontjából ugyanis nagyon fontos kideríteni, hogy a kislány szervezetébe hogyan jutott olyan mennyiségű alkohol, amit az újraélesztéséhez használt szerek nem okozhattak. A szembesítés eredményes volt, mindketten azt mondták, hogy nem tartottak otthon olyan helyen alkoholt a lakásban, ahol a gyerek elérhette volna

– nyilatkozta a lapnak dr. Lichy József ügyvéd. Az igaz­ságügyi orvos szakértő viszont állítólag 0,43 ezreléknyi alkoholt talált a kislány szervezetében.

Arról már korábban írtunk, hogy a rendőrség poligráfo­s vizsgálatnak vetette alá a szülőket és a gyermek keresztanyját, akinek vigyáznia kellett a kicsire. Erre azért volt szükség, mert a szülők azt vallották, nem tudtak róla, hogy kislányuk egyedül marad, míg a keresztanya ennek ellenkezőjét állította. A hazugságvizsgálat szerint az anya nem mondott igazat. Az asszony tudta, hogy Panni teljesen egyedül lesz a lakásban. Az apa igazat mondott, nála egyszer sem jelzett a műszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik