Belföld

Vádat emeltek a rendőrt bántalmazó tüntető ellen

Megtörtént a vádemelés az ellen a 43 éves férfi ellen, aki a vádirat szerint 2017. április 4-én a budapesti Kossuth Lajos téren megrendezett, CEU-val kapcsolatos demonstráción megütött egy, a rendőri sorfalban álló rendőrt – írta pénteki közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A vádlott egy kb. 3-4 méter hosszú zászlórudat tartott a kezében, a nemzeti és az európai uniós zászlót lengetve és benne volt abban a lökdösődő tömegben, amely megindult a Parlament IX. kapujánál lévő lépcsősor felé. A rendezvény biztosítására csapaterőben, bevetési öltözetben felsorakoztatott rendőri sorfalban álló sértett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában szolgálatot teljesítő rendőr törzszászlós egyik kezét előre nyújtva igyekezett visszatartani a tömeget, mire a tüntető a „a vele szemben álló, szolgálati feladatait ellátó rendőrt a vád szerint egy alkalommal, tenyérrel szem-, illetve járomcsont tájékon ütötte, eltalálva a szemüvegét is”.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség  szerint a vádlott ezzel akadályozta a törzszászlóst a jogszerű eljárásban, ezért a férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik