Belföld

Csak a volt felesége indul balról az MSZP jelöltje ellen

Vass Péter Szigetvár állatorvosa, húsboltosa és polgármestere. Az MSZP és a DK őt támogatja a parlamenti választáson, noha vannak, akik Fidesz-barátsággal vádolják. A baloldalról egyedül a volt felesége indul ellene, pedig úgy tudja, hogy ő sem. Kezdődik a tánc a négyes körzetben.
  • Szigetvár polgármestere hétfőn jelentette be a Facebookon és a város honlapján, hogy függetlenként indul az országgyűlési választáson.
  • Az MSZP visszaléptette jelöltjét Vass Péter javára, és a szocialistákkal kötött megállapodás alapján őt támogatja a DK is.
  • Bár Vass ennek ellenkezőjét állítja, az Együtt Vassné Ágnest, Vass volt feleségét indítja a polgármester ellen.
  • Egyesek szerint Vass Péter a Fidesz embere, mások szerint MSZP-káder, és van, aki szerint kettős ügynök. Kérdeztük erről is.

Meggyőzték a szocik, hogy vállalja el? Vagy Fidesszel kötött háttéralkut? 

A Fidesszel?

Azt rebesgetik, hogy ön a Fidesz embere, például jó kapcsolatokat ápol Nagy Csabával, a kormánypárt jelöltjével. 

Sejtem, hogy ezt kik terjesztik. De hát mendemonda. Engem az emberek győztek meg. Nem magamért csinálom, Szigetváron mindenki ismer, húsboltom van, állatorvosként praktizálok, és mondogatták, hogy doki, vállald már el, miértünk, a lakosságért.

Így aztán úgy döntöttem, felajánlom magam. Persze, ha ezt leírja, azt fogják hinni, hogy homokos vagyok.

Miért hinnék azt?

Tudja. Kiforgatják az ember szavait.

Amikor beteg malacokhoz hasonlította a hátrányos helyzetű gyerekeket, azt is csak úgy kiforgatták? 

Persze. Nem is értem, mi ezzel a probléma. Egy szakmai hasonlatot mondtam, állatorvosként. Nem keverjük össze az egészségeseket azokkal, akik hátrányból indulnak, csinálni kell nekik külön speciális felzárkóztató iskolát, nem berakni a fullextrás környezetbe egyből. És akkor nem húzzák vissza egymást. Nem értem, hogy ebben mi olyan rossz. Most arra kell koncentrálni, hogy történelmileg fontos összefogás történik Baranyában.

Szó szerint ezt mondta Karácsony Gergely is a tegnapelőtti beszédében. 

Na látja. Mert így is van.

Azért történelmi, mert leváltható a Fidesz? 

Nem.

Nem leváltható?

Nem azért történelmi, hanem mert eddig a centralizáció ment, a vidék meg elsorvadt. Nézzenek körül a kistelepüléseken…

Rendszeresen azt csináljuk. 

Hát én még inkább, elhiheti. Borzasztó, ami itt van. Fejleszteni kell a mezőgazdaságot. Helyzetbe hozni a kistelepüléseken élő embereket.

Önnek már sikerült helyzetbe kerülni, a fideszes földárveréseken százmilliókért vásárolhatott földet.

Ez teljesen tövényes volt, nincs benne semmi rossz.

A trafiktörténetből sem jöttek ki rosszul, igaz? 

Na, most akkor az a két kis trafik a gond? Eleve van két csemegém…

Csemegéje?

Csemegeboltom. Próbáljon meg úgy boltot vinni, hogy dohányárut nem értékesíthet. Nonszensz.

Azért úgy összességében nincs sok haragudnivalója a Fideszre. 

Hát éppen volna.

Éspedig?

Volt a városnak a gyógyfürdő miatt négyszázmillió forintos hitele.

Azt ígérték nekem, hogy ezt állami pénzből konszolidálhatjuk, ha meghúzom magam és nem a saját ambícióimat kergetem. Megegyeztünk.

Erről egyezett meg a Fidesszel?

Igen, és én tartottam magam hozzá. És mégsem valósult meg. Azért ez nem esik jól az embernek.

Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Pedig annyira igyekezett,  hogy még  a főépítészét, Berkecz Balázst is leváltotta, mivel kritizálta a Fideszt.

Nem egyszerűen kritizálta a Fideszt, már bocsánat, hanem lefasisztázta a miniszterelnököt. Ez nem stílus. Nem szolgálja a város érdekeit. Nézze, mi itt a helyi érdekekeket nézzük, az emberek érdekeit.

Az Együtt inkább külön

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kérdésünkre megerősítette, hogy támogatják Vass Pétert. Bár a DK jelöltje hivatalosan még Mezei Nándorné, a politikus kérdésünkre elmondta: visszalép Vass javára, mert –  mint fogalmazott –  „nem indulunk egymás ellen”. Vassné Ágnest külföldi tartózkodása miatt nem értük el, de a párt alelnöke, Berkecz Balázs (a Vass által leváltott szigetvári főépítész) kérdésünkre a következőt mondta: „Eszünk ágában sincs Ágit visszaléptetni. Az Együtt Vassné Ágnest szándékozik indítani, mert ő egy jó jelölt.”

Milyennek látja az esélyeit?

Kitűnőnek. A Facebook-on rengeteg lájkot kaptam. A Jobbik meg az LMP kivételével minden ellenzéki párt engem támogat.

Még csak az MSZP jelentette be. 

Jó, hát a DK egyértelmű.

De a felesége ön ellen indul az Együtt jelöltjeként.

Ő a volt feleségem, és visssza fog lépni a javamra.

Tudtommal nem.

Majd meglátja.

Kiemelt kép: Vass Péter, Szigetvár polgármestere köszönti az ünnepségsorozatra érkező Áder János köztársasági elnököt a szigetvári polgármesteri hivatal előtt. MTI/Sóki Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik