Belföld

A Számvevőszék szerint a Párbeszéd, az LMP és az MSZP is tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tájékoztatása szerint a Párbeszéd, az LMP és az MSZP is működéséhez a jogszabályt megsértve jogi személytől tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el.

Az ÁSZ csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta:

befejezte a három párt 2015-2016-ra vonatkozó ellenőrzését.

A politikai élet tisztasága érdekében különösen indokolt a pártok gazdálkodásának ellenőrzése.

– írják.

Az ellenőrzések célja annak értékelése volt, hogy a közzétett pénzügyi kimutatások megfeleltek-e a törvényi előírásoknak, a könyvvezetésben és gazdálkodásban betartották-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat – olvasható a közleményben.

Az ÁSZ visszautasít minden vádat
Azt írták, hogy az ÁSZ független a politikától, nem vesz részt politikai küzdelmekben, ellenőrzéseinél nem mérlegel politikai szempontokat.

A Párbeszéd ellenőrzéséről közölték: a párt gazdálkodásának szabályozási környezetét nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, nem teremtette meg az átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait a közpénzekkel.

Az ÁSZ megállapította, hogy a párt gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások tartalma nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, így a párt nem teremtette meg az átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait a közpénzekkel. A Párbeszéd ellenőrzési rendszere nem az előírásoknak megfelelően működött. A 2015. és 2016. évi pénzügyi kimutatásokat nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítették el.

Az ÁSZ megállapította, hogy a Párbeszéd a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Az ÁSZ azt állapította meg, hogy a párt 2015-2016-ban 7 millió 525 ezer forint értékben nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet, valamint kedvezményes politikai hirdetési szolgáltatás formájában.

Az ÁSZ a jelentésében a Párbeszéd társelnökeinek tíz javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

ÁSZ-büntetés: Varga Mihály haladékot ad
Azt javasolta, a NAV se lépjen a parlamenti választások előtt.

Az LMP ellenőrzéséről az ÁSZ azt írta:

megállapították, hogy a párt gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások tartalma nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, így a párt nem teremtette meg az átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait a közpénzekkel. Az LMP ellenőrzési rendszere nem az előírásoknak megfelelően működött.

Az LMP a 2015. évi és a 2016. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítette el. Az LMP a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Az ÁSZ szerint a párt 2015-2016-ban 4 millió 420 ezer forint értékben tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet formájában.

Az ÁSZ a jelentésében az LMP társelnökeinek 11 javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

Az MSZP ellenőrzéséről azt írták: a Magyar Szocialista Párt gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások megfeleltek a jogszabályi előírásoknak. A párt könyvvezetési, nyilvántartási rendszerét és ellenőrzési rendszerét azonban nem az előírásoknak megfelelően működtette.

Az MSZP a 2015. évi és a 2016. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítette el, ezzel nem biztosította gazdálkodásának áttekinthetőségét. A kiadások kifizetése során a párt elmulasztotta az utalványozást, és nem hivatkozott a könyvviteli számlákra, így nem gazdálkodott a közpénzekkel átlátható és ellenőrizhető módon

Az ÁSZ tájékoztatása szerint az MSZP a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Az ÁSZ azt állapította meg, hogy a párt 2015-2016-ban 2 millió 25 ezer forint értékben tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet formájában.

Az ÁSZ a jelentésében az MSZP elnökének tíz javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik