Ne azokat sajnálják, akik kimentek külföldre, hanem azokat, akik itt maradtak

Mi az a két legfontosabb probléma, amellyel ma Magyarország szembenéz?

– ezt a kérdést tette fel néhány hónappal ezelőtt a 24.hu megbízásából a Republikon Intézet. A megkérdezettek 46 százaléka az első helyre az egészségügyet és a szociális biztonságot rakta.

A Political Capital is hasonlóra hívta fel a figyelmet nemrég. A Standard Eurobarometer (EB) kutatásokra hivatkozva az intézet arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok 2016 tavaszán a legproblematikusabbnak az egészségügy helyzetét tartották. A Medián 2017. májusi felmérésében a megkérdezetteknek mindössze a 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az egészségügyi hozzáférés méltányos.

Három hónappal a parlamenti választás előtt joggal feltételezhetjük, hogy ilyen közhangulatban a szavazatokért küzdő pártok egymásra licitálva terítik ki kártyáikat és osztják meg a választópolgárokkal egészségügyi ötleteiket.

A Független Egészségügyi Szakszervezet azért invitálta egy asztalhoz a választásokon induló pártokat, hogy fejenként negyedórában vázolják fel, milyen terveik vannak arra a problémahalmazra, ami miatt a leginkább fáj a választópolgárok feje. A FESZ elnöke, Dr. Soós Adrianna a döntéshozóknak is üzenve rámutatott, a tét nem kicsi: neuralgikus pont az egészségügy, ami mindenkit érint. A betegeken túl az ágazatban dolgozó 100 ezer munkavállalót, akik lélegzetvisszafojtva várják a változásokat.

Fel kellene robbantani az egészet

A konferencia főszereplői nem a pártok képviselői voltak, hanem az egészségügyi dolgozók, akik sorban álltak fel, hogy elmondhassák, milyen ma a magyar egészségügyben dolgozni. A drámai és tanulságos történetekkel két párt képviselője nem szembeszülhetett, mert nem vett részt a konferencián:

a nyilvános vitát rendre kerülő kormánypártok (Fidesz-KDNP) és a NOlimpia kampány óta a tematizációs lehetőséget kevés sikerrel kereső Momentum.

Amikor felvetődött, hogy a jelen lévő ápolók és szakdolgozók vessenek fel olyan problémákat, amikkel nap mint nap szembesülnek, egyikük hangosan felnevetett: annyi a probléma, hogy egy hétig is itt ülhetnénk. Egy nővér azt kezdte el mesélni, hogy 26 éve dolgozik ápolóként, de két munkahelye van, hogy meg tudjon élni. Rettenetesen várja a további béremelést, mert a mostani nem látszik a bérpapíron.

A bruttó gyönyörűen néz ki, a nettó nem.

Egy másik ápoló annyira elkeseredett, hogy úgy döntött, februárban otthagyja az imádott szakmáját, és teljesen máshol próbálja ki magát, mert az egészségügyben nincs sikerélménye. Daganatos betegekkel foglalkozik, és azt tapasztalja, hogy egyre rosszabb a kórház felszereltsége. Az osztályról, ahol még egy hónapig dolgozik, az elmúlt egy évben ő lesz az ötödik, aki elmegy. Azt mondja, az osztályra érkező fiatal gyakornokok amikor megtapasztalják a körülményeket, azt mondják:

köszönjük, ezt nem.

„Egy valami működik az egészségügyben: a hierarchia. Folyamatos a nyomás föntről” – meséli, és hozzáteszi: az idegileg és fizikálisan is megterhelő munkája miatt az egészsége is megromlott.

Teljesen tönkrevágott az egészségügy. 49 éves vagyok, nem érzem magam öregnek, de minden nap úgy ébredek fel, hogy fáj valamim.

Két állása van neki is, és mindig ügyelt arra, hogy a másodállása ne az egészségügyben legyen, volt, hogy minisztériumban takarított. Az új állásában nem fog több pénzt keresni, de lesz végre ideje a gyerekeire, és visszakapja a hétvégéket. Drasztikus javaslata van az egészségügy átalakítására: „Fel kellene robbantani a rendszert!”

Ne azokat sajnálják, akik kimentek külföldre, hanem azokat, akik itt maradtak. Nekem itt maradt minden szar, amit itt hagytak.

Egy addiktológiai osztály nővére nem a saját, hanem a kolléganője történetét hozta el. Ismerőse egy sürgősségi osztályon dolgozik főápolóként. Négy munkahelye van, havonta 380 órát dolgozik, így tud megkeresni 500 ezer forint körüli összeget. Most decemberben volt először, hogy 30-án is volt még pénze.

Egy műtősfiú azt mesélte, sokszor már a hónap közepén koldulni kell más osztályoktól az eszközöket, hogy a műtéteket el lehessen végezni. Volt olyan, aki azt mesélte, hogy fél óráig folyatják a csapokat a betegek mosdatásához, hogy jöjjön végre a melegvíz.

Majd ha kormányon leszünk, találunk rá megoldást

A megjelent politikusok számára nem voltak ismeretlenek a dolgozók által vázolt problémák. Többen közülük már jártak (nem betegként) kórházban, hogy saját bőrükön tapasztalják az egészségügy működését. A PM-es Szabó Tímea a János Kórház kardiológiai osztályán állt be önkéntes ápolónak egy hónapra, a jobbikos Lukács László pedig ugyanitt a pszichiátrián kóstolhatott bele a magyar egészségügybe. Az LMP-s Fülöp Zoltán a Máltai Mentőszolgálatnál önkénteskedik, a DK-s László Imre 16 évig volt kórházigazgató. Érdekes személyes történetet osztott meg Spät Judit, az Együtt politikusa is. Mindkét szülője orvos, és ő azért lett közgazdász, mert édesanyja és édesapja is azt tanácsolta neki és a testvérének, hogy az egészségügyben tapasztalható borzalmas körülmények miatt inkább ne az orvosi pályát válassza.

A felvetődő problémák tehát nem voltak újak, mégis kevés konkrét és előremutató javaslat hangzott el a pártok részéről. Több képviselő mondandóját is félbeszakították az egészségügyi dolgozók azzal, hogy ne az ismert problémákat sorolják, hanem azt, mit csinálnának, ha kormányra kerülnének.

Az egész problémakörre jellemző mondatot az LMP-s politikus mondta ki, amikor egy ápoló azt kezdte el feszegetni, hogy a kórházak mennyire nem tartják be a kollektív szerződést:

Ha kormányon leszünk, találunk rá megoldást

Volt néhány jellemző téma, amiben nagyjából látszik, hogy a pártok együtt gondolkodnak:

• az önálló egészségügyi minisztérium visszaállítása,
• még nagyobb béremelés,
• életpályamodell kell az egészségügyben is,
• az alapellátás javítása és a betegek terelése a járóbeteg-ellátás irányába,
• a középiskolai szakképzés újraszervezése, hogy ne OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkező ápolók jelentsék az utánpótlást,
• az OECD-átlag elérése az egészségügyi költésben,
• a szakszervezetek bevonása az egyeztetésekbe.

Összeszedtük a pártok konkrét javaslatait, erős mondatait is:

DK: Dr. László Imre, a párt elnökségi tagja és egészségügyi munkacsoportjának vezetője

• Nem a főigazgató szobájánál kezdődik egy kórház.
• A kormány mindent beígér, például a szuperkórházat, de nem egyeztet, nyilvános vitát nem vállal.
• Reális alapokra kell helyezni az egészségügy működtetést, nem ígérgetni kell.
• Azonnal pénzt kell tenni az rendszerbe, amikor megtörténik a kormányváltás, és kell ülni a szakmai szervezetekkel, meg kell határozni az irányt, a lépéseket.

Együtt: Spät Judit

• Az uniós pénzeknek és a világgazdaságnak köszönhetően lenne több pénz, amit jobban kellene elosztani, de ha 13. havi nyugdíjat és ingyengyógyszert ígérnek, akkor nem marad elég pénz az egészségügyre. Nem lehet mindenhova mindent, nem lehet mindenhova ígérni.
• Az egészségügy olyan, mint egy súlyos balesetet szenvedett beteg, súlyos sérülésekkel.
• A piramist kell megerősíteni, aminek az alja a prevenció, a szűrés, az alapellátás, a járóbeteg-ellátás, ez tudná a kórházi ellátást tehermentesíteni, és ez után lehet elkezdeni a felsőbb szintek bővítését.
• A középiskolai nővérképzést is helyre kell állítani.

  

MSZP: Szakács László frakcióvezető-helyettes

• Az egészségügyi rendszer szervezetlen és rendszertelen, holott mindenhol ismerjük az igényeket.
• Évente egy budapesti kórházat fel kell újítani, és vidékieket is,
• 400-500 milliárd hiányzik a rendszerből, ezt vissza kell rakni.
• Egységessé kell tenni a finanszírozást, de csak pénzzel sem lehet vonzóbbá tenni a szakmát.
• Piaci, európai szintre kell hozni a béreket, és ez nem lehetetlen,
• a béremelésből a mentősöket, az adminisztratív dolgozókat és a takarítókat sem szabad kihagyni.
• Ösztöndíj, letelepedési támogatás szükséges, mert vonzóvá kell tenni a szakmát.

Jobbik: Lukács László György frakcióvezető-helyettes

• Nem igazán tudjuk, hányan dolgoznak az egészségügyben, leltár kell a szakdolgozók számáról.
• Elkezdett és megszakított reformok voltak eddig; a Jobbik nem reformot ígér, hanem politikai gondolkodásmódot.
• A GDP-arányos közkiadások legalább 2 százalékos növelése a beszedett adókból.
• Életpályamodell három területre: orvosi, szakdolgozói és mentődolgozói.
• Kell egy budapesti terv, ebben egyetért a kormánnyal, vannak benne támogatható részek, például a háttérkórházak megerősítése.
• Valós idejű adatokkal dolgozó humánerőforrás-monitoring rendszer kialakítása, hogy jobban érthetők legyenek az elvándorlás okai.
• 150 milliárd forintos kezdőösszeg a béremelésre, évente 50 milliárddal növelve.
• Középiskolai ösztöndíjak, amivel motiválható a szakdolgozóvá válás.
• Hálapénz elleni fellépés: 2020-tól büntethetővé kellene tenni ez elfogadását és a felajánlását is.
• Az egészségügyi dolgozók mentesítése az egészségbiztosítási járulék megfizetése alól.
• Szakszervezetek megerősítése.

LMP: Fülöp Zoltán

• Tűzoltásként sürgős béremelésre van szükség. Ha több pénzt adunk, akkor kevesebb túlmunkára lesznek kényszerítve, meg kell emelni a bértömeget.
• Bizonyos időközönként rekreációs szabadság az egészségügyi dolgozóknak a kiégés elkerülésére.
• Újra kell fogalmazni az alapellátást, ebben az új rendszerben meg kell találni az ápolás helyét.
• Az önálló minisztérium mellett az ÁNTSZ önállóságát is vissza kell állítani.

  

Liberális Párt: Bősz Anett

• El kell érni az OECD-átlagot, ez 2 százalékot jelent, vagyis 700 milliárd forintot kell fordítani az egészségügyre évente.
• Kérdés: kell-e ennyi kórház, rendelőintézet?
• A járóbeteg-ellátás felé kell terelni a betegeket.
• Az alulról építkező mozgalmak nélkül a jelenlgi állapotból nincs kimozdulás.
• Kesztyű, kézfertőtlenítő nélkül nincs gyógyítás.

  

Párbeszéd: Szabó Tímea, a párt társelnöke

• Legalább dupla akkora béremelés kell, és ezt ki lehet gazdálkodni,
• a mentőknek is további béremelésre van szükségük.
• A szuperkórház agyrém.
• Alapellátás: 500 háziorvos hiányzik a rendszerből, ami iszonyatosan alulfinanszírozott. A Párbeszéd javaslata: praxisközösségek.
• A tb-járulék visszaállítása,
• az állami és a magánszektor szétválasztása